72 óra kompromisszumok nélkül
Nyolcadik alkalommal csatlakozott Győr a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű önkéntes akcióhoz.
Nyolcadik alkalommal csatlakozott Győr a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű önkéntes akcióhoz.
Idősgondozási tréningre vár jelentkezőket a Karitász.
Több, mint százan gyűltek össze október 7-én a győri kármelita templomban, hogy országos felhívásra együtt imádkozzanak a tiszta szerelemért.
Megkezdődött a Győr-Gönyű kerékpárút hiányzó szakaszának építése is.
A birkózók életét is érinti a régi Dózsa-pályán épülő sportközpont, hiszen az, az ő csarnokuk is volt, így költözniük kellett.
Az első hazai bajnoki mérkőzés vár csütörtök este az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC-re.
Megújult a marcalvárosi víztorony 4 ezer köbméteres tartályának belseje, erről sajtótájékoztatón számolt be a Pannon-Víz Zrt. vezetősége. Az eseményen alkalom nyílt arra is, hogy az újságírók felmenjenek a használat közben a környező városrészek ivóvízét tároló egységbe.
Écsen készítette 2009-ben Schreiner Károly neves fafaragó művész azt a vándordíjat, amely bejárta az országot, és most visszatért szülőhelyére.
„Mára időszerűvé vált a teljes körű modernizáció, hogy 21. századi egyetemhez méltóak legyenek a laborok kívül és belül is, hiszen a gyakorlatorientált képzés elengedhetetlen feltétele a megfelelő infrastruktúra biztosítása” - mondta dr. Földesi Péter rektor annak kapcsán, hogy kívül-belül megújul, valamint számos eszközzel bővül a Széchenyi István Egyetem laborépülete év végéig.