25 éves a Kardirex Egészségügyi Központ
A nagy dolgok kitartással és az új folytonos keresésével megvalósíthatók. 25 éve ebben a tudatban alapították meg a Kardirex Egészségügyi Központot. Az alapítás óta eltelt két és fél évtizedet ünnepelték a Győri Nemzeti Színházban tartott gálaesten pénteken este a Kardirex alapítói, dolgozói, partnerei és támogatói. Az esten fellépett a Győri Balett, a társulat a Bolero című darabot adta elő.
Nadal feladta, Djokovic könnyen nyert
Az első helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal combsérülés matt feladta az argentin Juan Martin del Potro elleni elődöntőjét, míg a másik ágról a szerb Novak Djokovic könnyedén jutott a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyesének fináléjába.
Semmi pánik, itt szólalnak meg a szirénák!
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság értesíti a lakosságot, hogy 2018. szeptember 10-én 09.00 órakor Csornán, és Püskin, 10.00 órakor pedig Kisbodakon tart szirénapróbát.
Megütötte a buszsofőrt, keresik!
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen elkövető felkutatásában.
Hypolittal startolt az 1. Győri Filmnapok
A Rómer Ház első ízben szeptember 6. és 9. között rendezi meg a Győri Filmnapok elnevezésű ingyenes programsorozatot. Az első nap a Hot Jazz Band és a Hypollit, a lakáj című filmmel kezdődött.
Baleset Győrben, ketten megsérültek
Egymásba rohant egy személyautó és egy motorkerékpár Győrben, az első hírek szerint ketten megsérültek.
A Győr 45 gólt dobott Budaörsön
A bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC 45-30-ra győzött a Budaörs vendégeként a női kézilabda NB I pénteki játéknapján.
Gyártócsarnok avatással ünnepelte 25 éves születésnapját a QP Zrt.
A Qualitative Production Gépipari és Kereskedelmi Zrt. történetének legnagyobb beruházását hajtotta végre. Pénteken felavatták a vállalat harmadik termelőüzemét, ahol robotizált gyártósorokon nagy szériában hengerfejeket munkálnak meg az ugyancsak Győrben levő, mexikói tulajdonú Nemak Kft.-nek. Az ünnepélyes avatáson a kormányt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a várost Borkai Zsolt polgármester képviselte.
Előzetesben a beledi késelő
A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint késsel támadt élettársára egy Kapuvár környéki településen.