A bronzért küzdenek a győri juniorok!
Az első bronz mérkőzés után három gól a hátrányuk a fiatal győri hokisoknak, ami nem ledolgozhatatlan. A csapat pénteken 17.30-tól hazai pályán, a Győri Jégcentrumban vehet revansot az újpesti csapaton.
Az első bronz mérkőzés után három gól a hátrányuk a fiatal győri hokisoknak, ami nem ledolgozhatatlan. A csapat pénteken 17.30-tól hazai pályán, a Győri Jégcentrumban vehet revansot az újpesti csapaton.
Szerda este kezdődik a csillagászati tavasz - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján, kiemelve azt is, hogy ebben az évszázadban már nem lesz többet napéjegyenlőség március 21-én.
Idén is több győri orvost jelöltek a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra. A szavazás lezárul, az elismerést április 11-én adják majd át. Térségünkben dr. Sayour Amer kardiológus a hatodik, dr. Mika Péter Norbert szülész-nőgyógyász pedig a hetedik helyet kapta.
Több ember is megsérült az elmúlt 24 órában, a megyénk útjain történt balesetek során – írta a police.hu.
A győri Radnóti Miklós Általános Iskola lépést tart modern világunk digitális fejlődésével. Ezt egy sikeres pályázat is segíti, amelynek vívmányait szakmai nap keretein belül mutatták be az érdeklődőknek szerdán délelőtt.
Az ötödik versenynap után 26 aranyéremnél, 22 ezüstéremnél, 9 bronzéremnél, 12 4. helyezésnél, 5 5. helyezésnél és egy 6. helyezésnél tart a magyar csapat – tájékoztatta portálunkat Szőke Viktória a Special Olympics Hungary kommunikációs igazgatója.
Egy véradással három életet menthetünk meg. Jövő szerdán a győri egyetemistákhoz megy helybe a regionális vérellátó központ, de nemcsak ők, hanem bárki nyújthatja a karját, hogy segítsen.
Több mint 50 különböző második világháborús robbanótestet, lőszert találtak a Városligetben szerdán - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t.
Nőtt a kibertámadások kockázata az Európai Unióban, ezért egyre több feladata lesz az EU-nak a kiberbiztonság megerősítésében – közölte friss jelentésében a luxembourgi központú Európai Számvevőszék kedden.
Az ENSZ Közgyűlése 2012 júniusában nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává március 20-át. Konszenzussal elfogadott határozatában hangsúlyozta, hogy a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja.