Elektromos járművekkel segítik a segélyszervezeteket
Négyszázötvenmillió forinttal támogatja több karitatív szervezet elektromosgépjármű-beszerzését az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - tudatta tárca szombaton közleményben.
Négyszázötvenmillió forinttal támogatja több karitatív szervezet elektromosgépjármű-beszerzését az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - tudatta tárca szombaton közleményben.
Természetesen a brutális szó pozitív értelmezésére gondoljunk, hiszen a SZEN pénteki fellépői olyan koncertekkel szórakoztatták a közönséget, melyet jó ideig emlegetni fognak a fesztiválozók!
Bár a munkáltatók többsége idén is megtartotta az előző évben kínált cafeteria-elemeket, az adóelőnye miatt kiemelt helyzetbe került a SZÉP-kártya, illetve a pénzkifizetés teszi ki a teljes cafeteria-juttatások 94 százalékát - derül ki a BDO Magyarország legfrissebb összegzéséből.
Közel kétszer annyi tojás fogy a húsvét előtti időszakban, mint máskor. Erről árulkodnak a nagyáruházak és a győri piacon áruló őstermelők tapasztalatai is. Az ünnep előtti utolsó hét a legerősebb a standokon, ilyenkor a vevők szó szerint elkapkodják a minőségi, ráadásul kedvező áron kínált terméket.
Nagypénteken az érintett egyházak Ausztria-szerte tiltakoztak az új rendelet ellen, amely szerint az idén ez már nem munkaszüneti nap az országban.
Az utolsó festményeket - 15 darab XVII. századi képet - is átszállították pénteken a tűzvész pusztította párizsi Notre-Dame-ból a Louvre múzeumába, miután a műkincseket és ereklyéket már az elmúlt napokban kimenekítették a katedrálisból.
Vasárnap a WKW ETO FC Győr a Vác FC otthonába látogat a Merkantil Bank Liga 33. fordulójában. Herczeg Miklós és stábja eddig három győzelemmel áll.
A következő napokban a platán és a nyír pollenje továbbra is sokfelé magas koncentrációban lehet jelen.
Az ünnep miatt a szokásosnál erősebb forgalomra számítsanak a közlekedők az autópályákon és a főutakon.
Tavaly tizedével nőtt a lakáshitel-állomány, a felvett lakáshitelek összege pedig harmadával, a legtöbb hitelt használt lakásokra vették fel - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.