Építkezésről lopott Győrben
A rendőrök lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy 46 éves helyi férfi ellen.
A rendőrök lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy 46 éves helyi férfi ellen.
Ma kezdődik a Magyar Filmhét, amelyen a kísérő programokkal együtt mintegy 200 filmet vetítenek a Corvin moziban.
A Vasas 1-0-ra nyert Gyirmóton a labdarúgó NB II vasárnapi, 33. fordulójának rangadóján.
A Virginia állambeli Mechanicsville-ben vették videóra a látványos porforgatagot, amelyet a közösségi médiában osztottak meg.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 16. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
„Ezt nem lehet tanulni, szükséges egy olyan jóisten által adott lélek, ami iránymutatást ad, hogy mi a feladatunk. Ez a feladat pedig a Pro Urbe Győr elismerés átvételével megerősödött bennem” – mondta dr. Báthy Andrásné, aki huszonöt éve vezeti a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Magyarországi Regionális Központját, márciusi nemzeti ünnepünk alkalmából pedig díjat vehetett át.
Harminc helyszín és mintegy száz kulturális program várja a kávéházi kultúra kedvelőit május 17-én Budapesten, az idei Kávéházak éjszakája programjain.
Jövő héten változékonyabb lesz az időjárás: a napsütés mellett többször várható eső és erős, olykor viharos szél is.
Viszonylag kevésbé ismert tavaszi zöldségünk a spárga vagy aszparágusz, népi nevén a csirág.
Ne terheljük meg szervezetünket a 40 napos húsvéti böjt vagy egy fogyókúra után, és ne egyetlen kiadós étkezéssel pótoljuk, amit addig megtagadtunk magunktól - tanácsolta Takács Hajnalka dietetikus, táplálkozási szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.