Megyeszerte szondáztattak a rendőrök
Egy nap alatt 4 járművezető esetében mutatott pozitív értéket az alkoholteszter Győr-Moson-Sopron megyében.
Egy nap alatt 4 járművezető esetében mutatott pozitív értéket az alkoholteszter Győr-Moson-Sopron megyében.
Tradíció városunkban a nagyszabású gálaműsor, amivel a tánc világnapját ünnepeljük minden évben. Idén április 26-án 18 órától a Vaskaks Művelődési Központba várják az érdeklődőket.
Április 26-án, pénteken színházi nyílt nap keretében egész napos programsorozattal várják a nézőket a Győri Nemzeti Színházban.
A 7. születésnapját ünneplő RómerKvelle kortárs művészeti fesztivál április 26-án és 27-én hívja össze az ország legmenőbb zenekarainak válogatottját, a Rómer Házban, valamint a mellette lévő Nefelejcs közben felállított szabadtéri színpadon.
Robbanás történt csütörtökön a Srí Lanka-i fővárostól, Colombótól 40 kilométerre keletre lévő Pugodában, de nem voltak áldozatok - közölte a helyi rendőrség szóvivője.
Vasból készült, csaknem 700 éves robbanószerkezetet tártak fel kínai régészek az ország délnyugati részén fekvő Csungking városnál folytatott ásatások során - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön.
Az Egyesült Államok 22 tagállamában diagnosztizáltak kanyarós megbetegedéseket - jelentette be szerdán este Alex Azar egészségügyi miniszter Washingtonban.
Öt férfit tetten értek húsvéthétfőn Harkán, amint Ausztriából kábítószert hoztak be Magyarországra - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel.
Tartják magukat a nyomtatott könyvek, az online vásárlást egyre többen választják kényelmessége és a gyakori árengedmények miatt - mondta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a Világgazdaságban és a Magyar Hírlapban csütörtökön, a Budapesti Nemzetközi Könyvvásár első napján megjelent interjúban.
Elhunyt Ken Kercheval amerikai színész, aki a többi között a CBS televízió Dallas című sorozatának egyik sztárja volt - közölte az ügynöke szerdán.