Szerző: Győr+
Hirdetés
Győr+ 2019.04.30.

05.03. ‘Fénnyel és ecsettel’ – kiállítás

Bögi Tamás és Bán Tímea fotó, festmény, mandala, ékszer kiállításának megnyitója lesz május 3-án (pénteken) 17 órakor a József Attila Művelődési Házban (Győr, Móra F. tér 1.).

Győr+ 2019.04.30.

A Rómer Mozi májusi programjai

A Rómer Házban (Győr, Teleki László u. 21.) az I love mozi májusban is filmújdonságokkal, mozikülönlegességekkel várja a nézőket.

Győr+ 2019.04.30.

Súlyosbították a kislánnyal erőszakoskodó férfi büntetését

Az ügyészség fellebbezése alapján járt el a másodfokú bíróság, amikor a vádirat szerint szexuális erőszakot megvalósító, de az elsőfokú ítélet szerint tettleges becsületsértésnek minősített bűncselekmény kapcsán megváltoztatta a járásbíróság ítéletét.

Győr+ 2019.04.30.

OTDK-t nyertek a győri joghallgatók

Az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójában hat helyezést, köztük két első helyet, valamint tizenegy különdíjat, illetve két kiemelt különdíjat is szereztek a Széchenyi István Egyetem jogi karának hallgatói.

Győr+ 2019.04.30.

05.05. Orgonakoncert

A budapesti Zeneakadémia két végzős hallgatója, Hajnóczky Bence és Tüzes Marcell ad orgona hangversenyt május 5-én, vasárnap 18 órakor a Szentlélek templomban (Győr, Szentlélek tér).

Győr+ 2019.04.30.

Újabb alkalmazás a megelőzésért

Egy új, ingyenes telefonos alkalmazás jelent meg, amelynek a célja, hogy a veszélyeztetett embereknek segítsenek elkerülni a cukorbetegség és a vénás keringési betegségek okozta szövödmények miatti esetleges végtag-amputációt - írta a Magyar Hírlap kedden.

Hirdetés