Kiderült, mikor indul a labdarúgó NB I új idénye
Bár még csak az elmúlt hétvégén ért véget a mostani szezon, már az is kiderült, hogy augusztus első szombatján kezdődik a labdarúgó NB I következő, 2019/20-as idénye.
Bár még csak az elmúlt hétvégén ért véget a mostani szezon, már az is kiderült, hogy augusztus első szombatján kezdődik a labdarúgó NB I következő, 2019/20-as idénye.
Az osztrák rendőrség csütörtökön közölte, hogy a jelek szerint éhen halt az a nő és két lánya, akikre holtan bukkantak rá bécsi lakásukban a hét elején.
Az Audi kivezeti a Győrben gyártott TT sportautó modellt a kínálatából, és egy elektromos meghajtású modellt vezet be helyette - mondta a német autógyártó társaság vezetője csütörtökön Neckarsulmban, a részvényesek közgyűlésén.
A 40 éves Győri Balett szervezésében a hazai táncművészet szinte teljes palettáját felvonultató 15. Magyar Táncfesztivál és az 5. Gyermek Táncfesztivál a magyar és a közép-európai táncélet legkiemelkedőbb művészeivel, együtteseivel várja az érdeklődőket június harmadik hetében.
A napok elteltével időben elhúzódóbb, és kisebb mértékű árhullámra kell készülni, mely jelenlegi értékelések szerint nem éri el azt a szintet, hogy a Dunakapu tér alatti, alsó rakparti utat és a parkolót le kelljen zárni.
Két rangos elismerésben is részesült a Győr–Gönyű Országos Közforgalmi Kikötő. Infrastrukturális továbbfejlesztési programja Építőipari Nivódíjas lett. Emellett a projektben megvalósult H4 hajószerviz-állomás kezelőpülete elnyerte a Média Építészeti Díjat is.
A hétvégén csak helyenként várható eső, jellemzően meleg, napsütéses idő várható 20-25 fokos maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Hogyan sikerült az első Gera-szaltó? Miként lehet sérült bokával olimpiát nyerni tornában? Zavaró-e, ha a tornászoknak is hangosan szurkolnak a nézők?
Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt a Szombathelyi Törvényszék csütörtökön első fokon, nem jogerősen három férfit, aki módszeresen megkínozta, megalázta, majd megölte zárkatársát 2017-ben a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben.
A MÁV-START alapvető feladatának tartja, hogy folyamatosan gondoskodjon a személykocsik karbantartásáról, felújításáról, valamint a járműflottája bővítéséről – ezzel kiváltva a régi, alacsonyabb komfortot biztosító járműveket. A jármű-felújítási program 2012-ben indult el, és mára több mint 750 személykocsiban emeltek az utazási komforton. Az utasterek megújításán, szépítésén kívül műszakilag is modernizálták a járműveket.