Hőség, majd hidegfront várható
Csütörtökre a zivatarok és a nagy hőség miatt is figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Csütörtökre a zivatarok és a nagy hőség miatt is figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Csalhatatlan mutatók, hűvös pontszámok bizonyítják: egy tízezres, Győr-Moson-Sopron megyei város középiskolájában folyik a legjobb belügyi pályaorientációs képzés az országban.
Íme néhány jó tanács a Pannon-Víztől, fogadja meg, ha esetleg ingatlanvásárlás előtt állna.
"Nem volt véletlen és komoly meglepetést sem okozott, hogy a Fidesz–KDNP fölényesen nyerte meg a magyarországi EP-választást" – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Győr+ Televízió Konkrét Extra című műsorában. Elmondta, továbbra sem választották meg a brüsszeli csúcsvezetőket, akik közül a magyar kormány reményei szerint legalább egy a V4-ek államaiból kerül ki.
Smaragdváros lakói nagy feltűnést keltettek szerdán délelőtt a Széchenyi téren: a Győrkőcfesztivál sajtótájékoztatójára érkeztek, július első hétvégéjén ugyanis immár 12. alkalommal veszik birtokukba Győrt a gyerekek.
Kedden délután több száz négyzetméteren kapott lángra a kommunális szemét Jánossomorja külterületén, a hulladéklerakónál.
A szerdai emelést követően a Mol pénteken újabb 2 forinttal emeli a benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát - értesült az MTI szerdán piaci forrásból.
Hatvankét nemzet fiataljai versengenek a sportág történetének első junior világbajnoki érmeiért. Győrben minden készen áll a rajthoz.
Egy személygépkocsi és egy járműszerelvény ütközött össze szerdán délután az M1-es autópályán, Tatabánya térségében.