Karambol a 85-ösön Szárföldnél
A főutat a 35-ös kilométerszelvénynél teljes szélességében lezárták.
A főutat a 35-ös kilométerszelvénynél teljes szélességében lezárták.
2013 júniusában minden idők legnagyobb árhullámával kellett szembenézni a Duna magyarországi felső szakaszán. Több mint kétezer katona küzdött a természeti elemekkel heteken át, együttműködve a vízügyi szakemberekkel, a katasztrófavédőkkel, a rendőrökkel, valamint az otthonaikat féltő önkéntesekkel.
59 éves korában, 2019. június 26-án elhunyt Ökrös Csaba prímás, a Zeneakadémia művésztanára, számos színházi- és táncelőadás zeneszerzője, a táncházmozgalom központi alakja, a kalotaszegi népzene egyik legavatottabb előadója - írja a Fidelio.
Csütörtök délelőtt egy eddig ismeretlen elkövető kirabolta a Fehérvári út és Tatai út kereszteződésében található automata benzinkutat - a hírt a rendőrség is megerősítette.
Regionális közlekedésbiztonsági versenyt tartott szerdán a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mosonmagyaróváron. Négy megyéből harmincnégy versenyző tűzoltó mérte össze elméletben és gyakorlatban tudását.
Jövőre két szombati munkanap lesz - derül ki a Magyar Közlönyben legutóbbi számában megjelent pénzügyminiszteri rendeletből.
Élelmiszer-biztonsági szempontból minden keserű likőr megfelelt az előírásoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatán, a hatóságnak jelölési hiba miatt kellett 7 gyártó 14 terméke esetében intézkedni - közölte a Nébih.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) felhívja a figyelmet arra, hogy 2019. június 27-én a figyelmeztetési értéket meghaladó, 7.8-es – nagyon erős – UV-B sugárzás várható. Arra kérik az embereket, hogy fokozottan védekezzenek a napsugárzás ellen.
A Lovagkirály ünnepét június utolsó hétvégéjén rendezik Győrben.