Szerző: Csollán Tamara
Hirdetés
MTI 2024.04.25.

Női kosárlabda NB I – DVTK-Győr döntő lesz

Az alapszakaszgyőztes DVTK után a Győr jutott a női kosárlabda NB I fináléjába, mivel az elődöntő harmadik, utolsó mérkőzésén legyőzte a vendég Szekszárdot, így 2-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot.

Győr+ 2024.04.25.

Győr Város Díszpolgára, Zalán Barnabás volt a Konkrét vendége

Az egykori Rába vezér a legnehezebb időszakban, a kilencvenes években irányította és tette újra sikeressé a győri nagyvállalatot. Zalán Barnabás kötötte meg az első szerződést az Audival, és sokat tett a Győri Egyetem megvalósulásáért is.

Győr+ 2024.04.25.

Nagykorú lett a nyelvi verseny

Csütörtökön már 18. alkalommal rendezték meg a Jedlik Ányos Technikum, a Krúdy Gyula Technikum és a Baksa Kálmán Gimnázium által minden évben közösen szervezett nyelvi versenyt.

Győr+ 2024.04.25.

Újabb 9 érték a tárban

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban folytatja városjáró körútját a Győri Értéktár Vándorkiállítás. A tárlat anyagát a már felvett értékek adják, melyeket látványos paravánokon ismerhetnek meg jobban az érdeklődők.

Győr+ 2024.04.25.

Letörte a sorompót, majd elhajtott

Közlekedési bűncselekmény okozójának beazonosítása, illetve a körülmények tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.

Nagy Roland 2024.04.24.

A curlingről mesél Farkas Dániel, a Spíler vendége

Farkas Dánielt ismerhetjük a színházi világból, és a televízióból is, hiszen sokáig szereplője volt a kilencvenes években nagyon népszerű Kölyökidő című ifjúsági műsornak. Később távolabb került az előadóművészek világától, ám szép sikereket ért el az üzleti életben, és egy a magyarok számára sokáig ismeretlen sportágban a curlingben.

Győr+ 2024.04.24.

Jiu-jitsu képzés Győrben

A brazil jiu-jitsu népszerű küzdősportnak számít Magyarországon, így Győrben is. A városban több klubnál is lehet edzeni, versenyezni, és a megfelelő szakmai háttér is biztosított.

Hirdetés