Gázolás történt a Magyar utcában
Információink szerint egy elektromos rokkantkocsival közlekedő személyt ütöttek el.
Információink szerint egy elektromos rokkantkocsival közlekedő személyt ütöttek el.
A programsorozat megálmodója, főszervezője Illés Tamás érkezett a Győr+ Rádió reggeli műsorába, ahol a június 23-i koncert különlegességeiről beszélt.
A győri Széchenyi István Egyetem oktatója, dr. Koppány Krisztián feleségével és két gyermekével alapította meg a hatvanas-hetvenes évek pop-rock slágereit játszó RetroRollers zenekart. Az intézmény munkatársainak, hallgatóinak, vagyis az egyetem nagy családjának igazi apák napi élményben lehetett részük az együttes koncertjén. A kellemes kikapcsolódás mellett az együtt töltött idő, a generációk közti tudásátadás fontosságának üzenete is eljutott a résztvevőkhöz.
Ma, azaz június 21-én a Nyári Napfordulón a Jóga Világnapját ünnepeljük.
A megújult Generációk Házát szerdán adták át ünnepélyes keretek között. Az épületet már birtokba is vették a táborozó gyerekek, és az ott dolgozók is méltó körülmények között munkálkodhatnak, szeptembertől pedig várják a visszatérő csoportokat.
Június 23-25. között rendezik Győrben a Szent László Napokat. A szervezők a szakrális örökség megóvásán felül a hagyományőrzést is fontos feladatnak tartják.
A poggyászába rejtve próbált csaknem 90 hüllőt Etiópiából Ausztriába csempészni egy férfi, akit a bécsi repülőtéren tartóztattak fel a vámosok - közölte kedden az osztrák pénzügyminisztérium.
A lángok a Lackner Kristóf utcában csaptak fel.
Itt a jó idő, sokan tervezgetik, vagy már le is foglalták a szállásukat, sőt bízunk benne, hogy egyre többen vannak azok is, akik az utasbiztosításról sem feledkeznek meg, azonban még mindig sokan vannak, akik nem kötnek utasbiztosítást az utazásuk/ nyaralásuk idejére. Pedig manapság már az indulás napján online is megköthetjük az utasbiztosításunkat. Azonban célszerű nem az utolsó pillanatokra hagyni a döntést, és előtte több terméket is összehasonlítani, a feltételeket alaposan átolvasni!
Tizenhárom BYD K9UD típusú, tisztán elektromos meghajtású autóbuszt adtak át kedden a győri tömegközlekedésnek. A Zöld Busz Program keretében a nettó 2,1 milliárd forint értékű fejlesztésnek köszönhetően a helyi járműállomány 14,3 százaléka megújul és jelentősen csökken a város levegőjét terhelő károsanyag-kibocsátás.