Időben útját állta az áfacsalási manővernek a NAV
Merész vállalkozásra szánta el magát az a debreceni társaság, amelyik a megalakulása utáni első áfabevallásában egymilliárd forintot igényelt vissza.
Merész vállalkozásra szánta el magát az a debreceni társaság, amelyik a megalakulása utáni első áfabevallásában egymilliárd forintot igényelt vissza.
A Győr-Szol Zrt. értesíti a lakosságot, hogy a július 27-re tervezett szúnyoggyérítési program a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt elmarad. Az érintett területeken tervezetten a következő napon végzik el a munkát.
Egy népszerű étel pofonegyszerű változatának elkészítését mutatja meg nekünk Koksza séf. A fogást a szabadban, akár bográcsban is megfőzhetjük. Aki pedig még jobban fel akarja dobni ezt a klasszikus ételt, tekerje a chilis babot friss zöldségekkel együtt tortilla lapba.
Szenes Iván - haláláig - a legtöbbet játszott szerző volt Magyarországon. Elképesztő mennyiségű dal és sláger fűződik a nevéhez, ezen kívül több mint 100 film és színházi munka.
A nyáron az énekes, Marics Peti sérülése miatt maradt el a sokak által várt koncert, most úgy néz ki, szeptemberben pótolják az eseményt.
Az emberiség évezredek óta foglalkozik tartósítással, hiszen enélkül élelmiszereink tönkre mennének. Polgár Judit dietetikus néhány olyan dologra hívja fel a figyelmünket, ami minden háziasszonynak segítség lehet a befőzési idény kellős közepén.
Mosonszentmiklósra a Ló-Erő Alapítványhoz szervez ingyenes biciklitúrát Laposa Tibor okleveles kerékpártúra vezető augusztus 6-án.
Augusztus 2-án (szerdán) a Győri Szabó József Művelődési Házban (9019 Győr-Gyirmót, Szent László út 35-37.) 18 órakor a A KÉVE Művészeti Társaság fotókiállítása nyílik meg Látható szavak címmel.
Ötvenhat évesen elhunyt Sinéad O'Connor ír énekesnő, a Nothing Compares 2 U című világsláger előadója - jelentette be szerdán este a sztár családja részletek ismertetése nélkül.
A Pedró Pékség is csatlakozott a Déli Harangszó mozgalomhoz. A küldetés célja, hogy a tizenkét órai kongatásról a világon mindenhol a magyarság és a magyarok jussanak az emberek eszébe.