Termékeny évet zárt a színház
Ijesztőbbnek tűnt 2023, mint amilyen lett. Így fogalmazott Híradónknak a Győri Nemzeti Színház igazgatója
Ijesztőbbnek tűnt 2023, mint amilyen lett. Így fogalmazott Híradónknak a Győri Nemzeti Színház igazgatója
2023-ban szárnyalt a Budapesti Értéktőzsde. Tavaly a BUX index 38 %-al erősödött. Kiemelkedő volt a Magyar Telekom részvénye, amely megduplázta értékét.
Egy kutya etetése havonta átlagosan mintegy 12 ezer forintba kerül; jelenleg tízből négy magyar tart kutyát otthon, a legtöbben közülük egy kutyáról gondoskodnak - derül ki a Cofidis reprezentatív kutatásából.
Korda György táncdalénekes, előadóművész január 4-én töltötte be nyolcvanötödik születésnapját.
A 2023-as év vízválasztó volt MÁV-START jegyértékesítési területén, ugyanis az online jegyvásárlások aránya beérte a pénztári eladásokat. A jegyek és bérletek 37,7 százalékát már online váltották tavaly, ezzel párhuzamosan 32,5 százalékot ért el a pénztári jegyváltás, ám ez utóbbi egy fokozatos csökkenés eredménye. Idén várhatóan már az internetes, illetve a mobilalkalmazással történő jegy- és bérletvásárlást fogja választani az utasok többsége. A MÁV-START 2023-ban öt fontos fejlesztéssel tette kedvelhetőbbé és népszerűbbé az önkiszolgáló, azon belül az online jegyvásárlást. A START Europa jegycsaládnak köszönhetően tízszeresére nőtt az online jegyértékesítés aránya a nemzetközi járatok esetében.
Országosan több mint 1400 ponton mintegy 1800 visszaváltó automatát telepített a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. január elejére, a boltokban fokozatosan jelennek meg azok a palackok, dobozok, üvegek, amelyeken logó jelöli a visszaválthatóságot - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Biatorbágy közelében volt szükség tűzoltói beavatkozásra.
Elérhetővé tették a Volánbusz helyközi autóbuszainak valós idejű közlekedési adatait a Google térképen - közölte a közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel.
Rendkívüli ülést tart a NATO-Ukrajna Tanács jövő szerdán Brüsszelben, hogy megvitassák, milyen választ adjanak az Oroszország által a közelmúltban Ukrajnában végrehajtott heves légitámadásokra, amelyeknek több civil halálos áldozatuk és számos sebesültjük volt - jelentette be a NATO csütörtökön.
Az eset január 4-én, csütörtök délelőtt, a győri vasútállomás épületénél történt.