Az oroszlánvadász szerepében: Latabár Kálmán
Az Egy bolond százat csinál című, 1942-es fekete-fehér vígjátékkal folytatódik a Győrplusz Filmklub.
Az Egy bolond százat csinál című, 1942-es fekete-fehér vígjátékkal folytatódik a Győrplusz Filmklub.
Azt gondolhatnánk, hogy Tóth Szilárd annyit volt már lóháton, hogy szívesen kipróbálná milyen, amikor az állat maga után húzza a földön. Az igazság viszont az, hogy már ebben is van rutinja a győri ördöglovasnak, igaz eddig még csak rövid távon, egy-egy produkció kedvéért vállalta be ezt a veszélyes műveletet. Most viszont nem csak a megtett út, hanem a kockázat is nagyobb lesz.
A Pannon-Víz Zrt. tájékoztatja a közlekedőket és az érintett lakosságot, hogy befejeződött a szennyvízvezeték rekonstrukció II. üteme és a hozzá kapcsolódó úthelyreállítási munkák Győrben, a Kálóczy téren.
Bármilyen hihetetlen, de ballag a gyerek. Aki már nem is annyira gyerek. Vagy mégis? Hiszen nem volt az olyan rég, hogy megszületett, hogy megtette az első bizonytalan lépéseket, hogy először formálta mondattá a szavakat. Pár éve csak, hogy együtt indultunk az iskolába...
Átadták a déli tehermentesítő utat Mosonmagyaróváron, amely az 1-es és a 86-os utat köti össze. A 2920 méter hosszú utat közel 4,5 milliárd forintból építették meg egy vasúti felüljáróval, négy csomóponttal, valamint gyalogos- és kerékpárúttal.
A Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola éves kiállítása.
Közlekedési baleset körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.