Októberben Győrbe érkezik a hollywoodi álom
Ünnepi a pillanat, vörös szőnyegen vonulhatunk be az Egyetemi Csarnokba, hisz október 22-én Győrben is felhangzik a Hollywood classics című program. Az est műsorvezetője az ismert koncertorgonista, Rákász Gergely lesz, a filmzene koncertek feketeöves karmestere, Alex Johansson dirigálja ismét a Győri Filharmonikus Zenekart.
Agrárminisztérium: befejeződött a nyári aratás
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári aratás, amelyet érdemben hátráltató körülmény idén nem befolyásolt. A termények tárolásához elegendő a raktárkapacitás, az idei termés nagy része már a tárolókban van - közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleményében Feldman Zsolt.
Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén
Az év első kétszáz napjában a turisták száma közel 12%-kal, a vendégéjszakáké pedig közel 8%-kal alakult a tavalyi felett. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint január elejétől a nyár közepéig több mint 8,8 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, ahol 21,3 millió vendégéjszakát töltöttek. Emellett az iskolai szünidő megkezdése óta eltelt egy hónap is erősebb turisztikai eredményeket hozott az előző évinél. A szálláshelyek forgalma e szűk harminc napban megközelítette a 6 millió vendégéjszakát, mintegy 7%-kal meghaladva az egy évvel ezelőtti értéket, míg a nemzetközi forgalom 11%-kal növekedett.
Szijjártó Péter: kilenc magyar konzul teljesít szolgálatot az olimpia ideje alatt Franciaországban
Kilenc magyar konzul teljesít szolgálatot az olimpia ideje alatt Franciaországban, akik így, szükség esetén, a helyszínen nyújthatnak majd segítséget a sportolóknak, a kísérőiknek és a szurkolóknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Felvételi 2024: magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi István Egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
Agrárminisztérium: folyamatosan gyarapodik hazánk zöld vagyona
Mezővédő erdősávok létesítésével kapcsolatban pilot projektet indít az Agrárminisztérium - jelentette be Nagy István tárcavezető a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kerekasztal beszélgetésén, szerdán, Tusnádfürdőn.
A kis kedvencekre is veszélyes a hőség
Az extrém magas hőmérséklet az állatok egészségére is veszélyt jelenthet. Híradónk dr. Vojtilla Zsuzsanna állatorvost kérdezte, mire kell figyelni a nagy melegben.
Egy a Világunk tábor nyolcadszor
Idén már 8. alkalommal rendezik meg az Egy a Világunk Alapítvány által életre hívott, egyhetes, úgynevezett Kacifántos tábort.