A szüzek ki sem látszanak a munkából a héten

Szakács Anna
2020.08.10. 07:59

Szakács Anna állandó asztrológusunk erre a hétre is elkészítette a szokásos horoszkópot!

33. hét

KOS

A héten annyi munkájuk, feladatuk lesz, azt sem tudják, mivel kezdjék. Ne hagyják, hogy nagy keveredés alakuljon ki, próbáljanak sorrendet találni. Nagyon figyeljenek párjukra, ne vigyék haza lehetőleg a munkahelyi problémákat. Töltsék együtt a hétvégét, lazítsanak lehetőleg sokat.

BIKA

Lehetőségük szerint maradjanak higgadtak a héten, tartsák kézben az eseményeket, az irányítást. Tegyenek meg mindent azért, hogy idegrendszerük állja a próbát, pihenjenek annyit, amennyit tudnak. Így megelőzhetik a zűrzavart maguk körül. Figyeljenek, ki áll Önök mellett.

IKREK

Ne siettessenek most semmit, hagyjanak időt arra, hogy átgondolják döntéseiket. Érdemes inkább most ezt tenniük, mint később orvosolni a türelmetlenségekből fakadó gondokat. Bízzanak tudásukban, emberismeretükben, és persze megérzéseikben is. Párjuk segít mindenben.

RÁK

Nagy sikereket érhetnek el a héten munkájukban, céljaikat illetően. Legyenek nagyon következetesek, és haladjanak végig a megoldásokon. Ne felejtsenek el a hétvégén pihenni, ne utasítsanak vissza baráti meghívásokat. Töltődjenek lelkileg, szükségük van a hét eseményei után erre.

OROSZLÁN

Higgadtságuk és optimizmusuk most nagy segítségükre lehet. Lépjenek hátrébb egy lépést, így biztosan rálátnak a gócpontokra, és persze azokra az emberekre is, akik csak kihasználni szeretnék Önöket. Ideje változtatni azon, ami már nem jó az életükben, legyenek bátrak.

SZŰZ

Ki sem látszanak a munkából a héten, és ez meglehetősen frusztrálja is Önöket. Vezessék le feszültségeiket sporttal, akár a természetben, de egy mélyreható beszélgetés is nagyon sokat segíthet. Így más szemszögből akár még le is egyszerűsíthetik ezeket a helyzeteket, feladatokat.

MÉRLEG

Önismeretüket ugyancsak próbára teheti ez az időszak, vonjanak mérleget, válogassák ki azokat a dolgokat, amelyek már nem szolgálják életükben a fejlődést, az előrelépést. Ha kell, kérjenek tanácsot, most csak lépésről lépésre lehet megoldani az élethelyzetüket. Bízzanak magukban.

SKORPIÓ

Legyenek most nagyon őszinték önmagukkal, párjukkal. Színt kell vallaniuk, döntsék el, mit szeretnének. Lehet, hogy eddig voltak olyan problémák, amiket szőnyeg alá söpörtek, de ideje végig beszélniük mindezt kedvesükkel. Ez kissé fájdalmas lehet mindkettőjüknek, de szükséges.

NYILAS

Keressenek Önök is prioritást a munkáikban, nem tudnak már mindent egyedül megoldani. Inkább ne idegesítsék magukat mindezen feleslegesen. Párjuk sok terhet levesz most a vállukról a hétköznapokban, éppen ezért próbáljanak lazítani együtt a hétvégén.

BAK

Kommunikációs problémákba ütközhetnek a héten, nem csak munkahelyükön, de családjukban is. Nem tudnak minden sértődést elkerülni, próbálják megkeresni a legegyszerűbb megoldásokat. Ehhez nagyon sok türelemre lesz szükségük, és persze arra, hogy feszültségeiket levezessék.

VÍZÖNTŐ

Tegyék le azokat a feladatokat, amelyeket már rég nem is Önöknek kellene megoldani. Adják vissza jogos tulajdonosának, így végre saját ügyeikkel tudnak jócskán előbbre lépni. Vigyázzanak idegeikre, akár sporttal, de vezessék le feszültségeiket. Ez javíthat alvásuk minőségén is.

HALAK

Vigyázzanak a héten idegeikre, magánéletükre, ne engedjenek be mindenkit csak úgy. Így elkerülhetik a felesleges zűrzavarokat, és még párjukkal is közelebb kerülhetnek egymáshoz. Ha tudnak, vonuljanak el párjukkal a hétvégén kettecskén. Ne legyenek túlzottan szigorúak önmagukkal.

Kapcsolódó témák: #horoszkóp |