Fogalom, mester, utánozhatatlan humor. Hasonló gondolatok jutnak eszembe Bertleff András fotóriporterrel kapcsolatban, aki december 31-én ünnepli a születésnapját: kerek számhoz érkezett, amely megsüvegelendő. 70 éves lett a győri fotóriporter, akit mindenki ismer és tisztel.

A fotósok és az újságírók nem léteznek egymás nélkül. Hiába is próbálja a modern világ összevonni ezt a két hivatást, egyszerűen nem lehet. Ők más szemmel látnak mindent, mint ahogy mi, s ez így van rendjén. Együtt, egymást kiegészítve tudunk alkotni maradandót. Mert van, hogy egy szöveget húz fel magasra a fotó, és olyan is előfordult, hogy egy fényképhez kell a szöveg, hogy úgy érjen célba, ahogy annak rendeltetése van.

Bertleff András a győri fotósélet, a győri média meghatározó alakja, akitől sokan tanultak nagyon sokat. Nemcsak fotósok, hanem újságírók is. Kollégájának lenni megtiszteltetés volt mindig is. Látásmódja, nyugalma, megoldásai átragadtak az emberre, és jó hatással voltak mindenkire. Személyisége, humora többnyire a lehető legjobbkor nyilvánult meg: ha ideges voltál egy-egy esemény vagy anyag miatt, András mindig megnyugtatott.

Ő mondta egyszer, valahogy így: „Nem értelek titeket, újságírókat. Mindig idegeskedtek. Pedig a megjelenésig csomószor változtathattok. Mi, fotósok, ha lemaradunk egy pillanatról, nincs lehetőség a javításra, nem vágják át újra a kedvünkért a szalagot.” S valóban… Onnantól még inkább máshogy tekintettem a fotósokra.

Sok-sok időt töltöttünk egy kocsiban, a helyszínekre igyekezve, vagy várakozva egy-egy balesetnél, hogy mikor kapunk engedélyt a munkára. Figyelemre, fegyelemre és türelemre tanított. Akkor is, amikor egy éjszaka közepén hívtam telefonon, mert egy panelben gyújtogatás volt. Ott találkoztunk Marcalvárosban, talán hajnali 2 lehetett?!

A 2015-ös migránsválság is sok közös pillanatot hozott el, András is ott volt az első vonalban, tapasztalata sokat jelentett a zavaros, sajtótörténetileg különleges időkben. Sőt, a közös csécsi szalonnázások emléke is élénken él bennem. Jó volt kicsit megpihenni a szerkesztőség udvarán, beszélgetni, nevetni, aztán elindulni…

És az a nagyon jó, hogy ezek az emlékek nem fájnak, nem vesznek el a múltban, hiszen András a boldog nyugdíjas éveit tölti szeretett családja körében. Össze-összefutunk a városban, vagy csak intünk egymásnak a kocsiból, és valahogy ez annyira jó! Jó a régi kollégákkal találkozni, jó feleleveníteni a közösen megélt eseményeket, akár vidámak voltak, akár fájdalmasak. Hiszen annyi, de annyi kollégát vesztettünk el túl korán… Meg kell becsülnünk hát egymást, azt, hogy alkothatunk, hogy vagyunk egymásnak ebben a rohanó világban.

Mert egyre kevesebb a mentorjellegű médiaszakember, és az utánpótlás is egyre kevésbé hallgat a „nagy öregekre”. A világ változik, a technika fejlődése sok mindent háttérbe szorított. Ám a modern kütyük, a programok, a sok-sok mindenféle semmit sem érne, ha nem lenne mögötte valós tudás. Olyan, amit meg kellett tanulni, amit meg kellett tapasztalni, és amely formálta a bölcsességet is.

András tudása legendás, személyisége sugárzó. Mindig lehetett tőle kérdezni, és megértette azokkal, akik fogékonyak voltak rá: a fotózás nem csupán egy könnyű és gyors kattintás. A fotózás mögött ott a fotós, a tudása, a látásmódja, a személyisége és a lelke is. Ebben a szakmában csak azok bírják sokáig, akiknek lelkük van. Nem kell mindig megmutatni, mert visszaélhetnek vele. Nem a hangos sikerekhez, a rivaldafényhez kell a siker, hanem ahhoz, hogy mosolyogjanak ránk, ha találkoznak velünk. Kinek mi ér többet, döntse el mindenki maga…

Andrásra egyébként mindenki mosolyog! Mert nemcsak a legjobb fotókat tette le az asztalra, hanem ember volt az egész aktív pályafutása során. Olyan, aki, ha kellett, segített kitolatni a szűk helyről, aki éjjel is felvette a telefont, és jött.

A legjobb az egészben, hogy tudom: most, nyugdíjasként is ilyen. Aktív, tevékeny, vidám, és örül, ha találkozunk. Bertleff András jó fotós, jó kolléga és jó ember. Egyre ritkább kombináció, amit meg kell becsülni. András a győri médiavilág utánozhatatlan egyénisége, akinek mindig hálás leszek, hogy tanulhattam tőle, hogy megtanított a munka közbeni türelemre, higgadtságra és humorra. Kolléga, bajtárs – nemcsak nekem, hanem tudom, még sokunknak, akik a régi iskola gyermekei.

Bertleff András ma ünnepli 70. születésnapját. Mit is lehet ilyenkor kívánni, mint jó egészséget, még hosszú, boldog nyugdíjas éveket, rengeteg örömteli, közös élményt a családdal. Na meg persze sok-sok találkozást a régi kollégákkal. Jut eszembe, egy szalontüdős ebéddel még én is adós vagyok…

Isten éltessen, András, nagyon-nagyon boldog kerek születésnapot!

Bertleff András 1955. december 31-én született Győrben. 1974-ben érettségizett a Czuczor Gergely bencés gimnáziumban. 1986-ban került a Kisalföldhöz fotóriporternek. 1989-től a Tér-Kép című regionális hetilapnál dolgozott. 1991-től nyugdíjazásáig a Kisalföld fotóriportere volt. (Forrás: openartnight.hu)