Tíz évvel ezelőtt Zsibrita András egészen máshogy képzelte a jövőjét. Terápiás kutyamasszőrként végzett, de végül nem ebbe az irányba vitte az élet. A változás gondolata kilenc évvel ezelőtt, az El Camino zarándokútján született meg benne. Miközben mások hatalmas felismeréseket éltek át, András egy teljesen más úton talált rá önmagára: ott, a hosszú gyaloglás csendjében rajzolta meg az első kutyakocsi prototípusát.
A Camino utáni két év András számára nem a pihenésről szólt. Anyagokat tesztelt, szerkezeteket próbált ki, újra és újra áttervezte, hogy milyen legyen a kocsi, amely könnyű, mégis strapabíró, kényelmes, mégis tartós, és valóban segít a mozgásukban korlátozott állatoknak.
Két mozgássérült kutya lett a legelső tesztpilóta: nyolc hónapon át próbálták a különböző megoldásokat, míg végül megszületett az a forma és szerkezet, amelyből később a Zsiga-Biga kocsi lett – ma már szabadalmaztatott, formaoltalom alatt álló termék.
2026 májusában lesz tíz éve, hogy András a Zsiga-Biga kocsikat hivatalosan is forgalmazni kezdte. Ma már évente félezer körüli kocsi készül a műhelyében, és mindegyik egy kisállat új esélyét jelenti a mozgásra, a játékra, az életminőség javítására. És itt a „kisállat” szó nem véletlen. A Zsiga-Biga kocsik nem csak kutyáknak készülnek. Volt már boldog gazdája macska, törpenyúl – Zafír –, kecske – több is, köztük a híres Zsuzsi –, és még bárány is. A legkisebb kocsi mindössze 830 grammos pácienst segített, a legnagyobb pedig egy 82 kilós állatot.
A kocsik hatalmas segítséget jelentenek a műtétek utáni rehabilitációban is, amikor még nem szabad túlterhelni az állatot, de biztonságosan mozognia kell. Ugyanilyen fontos szerepük van az idős állatoknál: akik már nem ugrálnak, nem futnak úgy, mint régen, és a korukból fakadó mozgáslassulás megnehezíti számukra a mindennapokat.
András nem áll meg a tervezésnél és gyártásnál. Minden kocsit személyesen visz el az ország bármely pontjára, hogy megtanítsa a gazdit a használatra, és lehetőség szerint utánkövetést is végez.
Ha egy kocsira már nincs szükség, visszavásárolja, fertőtleníti, felújítja, és továbbadja annak, aki éppen segítségre szorul. A kocsikat lehet adományozni, ajándékozni, minden egyedi helyzetre talál korrekt megoldást.
És ami a legfontosabb: nemcsak gyártja ezeket a segítő járgányokat, hanem saját életében is használja. Legjobb barátja, Maki nap mint nap bizonyítja, hogy a „kocsizós élet” lehet teljes, boldog és magabiztos.
Maki egy baleset miatt majdnem az altatóinjekció sorsára jutott, gazdái nem akarták vállalni a bénult állattal való foglalkozást és esetleges plusz gondoskodást, de András közbelépett.
Ahogy korábban Mogyoró, a 13 éves palotapincsi is az volt, akit a győri menhelyről vitt el „ideiglenesen”, ám miután a kutya kókuszillatúan és gyönyörűen megfürdetve került vissza hozzá a kozmetikából, András úgy döntött: Mogyoró vele marad. Így sikerült a hányatott sorsú állat utolsó éveit megszépítenie. Forrest, a mozgási rendellenességgel született csincsilla perzsa cicus megmentője és szerető gazdija is András. Szaporítónál látta meg a napvilágot, de azonnal lehetett tudni, hogy nem fog soha lábra állni. Néhány hetesen még lehetett volna rehabilitálni, de ezt a szaporító nem tette meg, sőt még az oltásokat sem kapta. Ekkor döntött úgy megmentője, hogy magához veszi az állatot és stílusosan Forrestnek keresztelte Forrest Gump után. Azóta András édesanyja beleszeretett a kedves arcú dorombolózsákba és nála éli boldog mindennapjait.