Első hallásra úgy hangzik, mint egy abszurd internetes legenda, mégis egy nagyon is valós történetről van szó: egy polipról, akit egy dél-koreai halpiacról mentettek meg, és aki végül – türelem, kreativitás és rengeteg kísérletezés árán – megtanult zongorázni.

Megmentés a serpenyő elől

A történet Mattias Krantz, svéd zenész egyszerű kérdésével kezdődött egy dél-koreai halpiacon: „Megkaphatom ezt a polipot?” A válasz igen volt – és ezzel Taco, a polip sorsa végérvényesen megváltozott. Ahelyett, hogy egy serpenyőben végezte volna, egy akváriumba került, ahol biztonság, gondoskodás és kíváncsiság várta.

Az első napok nem a zenéről szóltak. Idő kellett ahhoz, hogy Taco egyáltalán megbízzon új gazdájában, és elfogadja az ételt, amit kapott. Amikor azonban ez megtörtént, világossá vált: ez a polip rendkívül intelligens és érdeklődő.

Az első billentyűk – és az első kudarcok

A zongorázás ötlete nem egyik napról a másikra valósult meg. Először csak egyetlen billentyű került Taco elé. Bár szorgalmasan tapogatta, napokig nem nyomta le. Ekkor jött a felismerés: a billentyű lenyomása nem természetes mozdulat egy polip számára.

A megoldás nem az erőltetés volt, hanem az alkalmazkodás. Mattias a billentyűt újra és újra áttervezte, míg végül megszületett az úgynevezett „polipbillentyű”, amely már igazodott Taco mozgásához és tapadókorongos karjaihoz. És ekkor megtörtént az áttörés: az első hang, majd még egy, aztán még több.

Tanulás fényekkel – majd anélkül

A következő cél egy egyszerű dallam volt. Egy időre úgy tűnt, a fények segíthetnek irányítani Taco figyelmét a megfelelő billentyűk felé. A terv azonban kudarcba fulladt: Taco ugyan odament a zongorához, de rendre a rossz billentyűket nyomta le.

Hetek teltek el eredmény nélkül, mígnem be kellett látni: nem minden motiváció működik mindenkinél – még egy polipnál sem. A fények kikerültek a képből, és végül egy sokkal egyszerűbb módszer hozott sikert: a billentyű finom megmozgatása.

Egy hét múlva Taco már két hangot tudott egymás után lejátszani. A második héten pedig megszületett az első akkord. Ez hatalmas előrelépés volt, de a fejlődés ismét megtorpant.

A rák-lift: amikor a motiváció kulcsfontosságú

Nyilvánvalóvá vált, hogy Taco nem érti: a cél az egész dallam végigjátszása. Egy új motivációs rendszerre volt szükség. Mattias nem adta fel. Hosszas kutatás és szakértőkkel való konzultáció után megszületett a megoldás: a rák-lift.

A rendszer egyszerű, mégis zseniális. Minden billentyűleütés egy kicsit lejjebb enged egy rákot Taco felé egy kis csövön keresztül. A jutalom azonban csak akkor érhető el, ha a rák teljesen leér – ehhez pedig végig kell játszani az egész dallamot. Korábban nem lehet hozzáférni.

„Ez volt az utolsó esély. Ha ez sem működött volna, a kísérlet véget ér” -mesélte Mattias.

És akkor Taco játszott egy hangot. Aztán még egyet. Majd még egyet.

Az első fellépés

Amikor végül megszólalt a teljes dallam, minden világossá vált: Taco megértette a feladatot. Abban a pillanatban készen állt az első zongorafellépésére.

A történet természetesen nem egy világhírű koncertteremről szól, hanem valami sokkal fontosabbról. Arról, hogy mit lehet elérni türelemmel, empátiával és azzal, ha nem az alanyt próbáljuk megváltoztatni, hanem a módszert igazítjuk hozzá.

Több mint különleges mutatvány

A zongorázó polip története túlmutat az internetes szenzáción. Megmutatja, mennyire intelligensek az állatok, és hogy a tanulás – legyen szó emberről vagy polipról – mindig a megfelelő környezeten és motiváción múlik.

Taco nem azért tanult meg zongorázni, mert erre „kényszerítették”, hanem mert a folyamat játékos, érthető és jutalmazó volt számára. És talán éppen ez a történet legnagyobb tanulsága.