Állítom, a pisztácia mindennek az oka. Beleköltözött a csokoládéba, a tésztacsigába, a palacsintába, de még az erdélyi kürtőskalácsba is. Sajnos a pisztácia eddig leleményesen kikerült mindenféle árrésstopot, sőt gátlástalan árdrágításba fogott.
Sétálok este a Baross utcán, a jó ízléssel visszafogott karácsonyi fények hangulatában. Szokatlanul hideg az idő. Odalépek melegedni kissé az erdélyi kürtőskalácsoshoz, és fennakadnak szemeim az árakon. A tájékoztató tábla alsó sorában, de kiemelten ajánlja magát a málnás, pisztáciás édesség – 3500 forintért. Finom lehet, mert ilyen áron is van rá kereslet.
Előttem egy magyar mintacsalád, anya, apa, három gyerek. Az apa vásárol.
Meg vagy te őrülve, Jenő! Hármat veszel? Ki a búbánat fogja megenni? – méltatlankodik a felesége.
Én! – kiabálják kórusban a gyerekek.
Megeszitek a karácsonyi ajándékotokat – veti oda az anya.
Azt nem – tiltakozik a legkisebb. – Azt nem a néni süti, hanem a Jézuska hozza.
Kedd este van, és ahogy írtam már, meglehetősen hideg. Nincs nagy tömeg a karácsonyi vásárban, ahol az áruk többsége minőséginek látszik és ízlik is. Nincs faházakkal agyonzsúfolva sem az utca, sem a terek.
Nem lesz ma nagy bevétel, de legalább csendes marad az este – vigasztalja magát az egyik italárus.
Az utca közepén ismert győri bortermelő pultosa jól méri föl a kora esti érdeklődők összetételét, ezért inkább gyerekkoktélt meg teát ajánl hangos szóval:
Sofőröknek, terheseknek, antialkoholistáknak – sorolja a célközönséget.
Az ételválaszték megfelelő. Van például töltött káposzta, kapós a lángos, a nutellás csak 1800 forint. Azért írom, hogy „csak”, mert Budapesten a bazilika adventnél ez 3200. Ehhez képest az itteni pisztáciás kürtőskalács sem annyira drága. Annyiba kerül, mint egy szigetközi halászlé. Egy deci forralt bornak 600, a teának 300 forint az ára. Furcsa módon nincsenek a környéken, az asztalok körül eldobott műanyag poharak, szalvéták. Vagy hamar felszedik őket azok, akik az utcák tisztaságáért felelnek.
A Széchenyi téren jár a kisvonat, a körhinta viszont egyelőre pihen. Az óriáskerék sincs tele. A korcsolyapályára azonban egyre többen érkeznek, bár bőven van még tér a körözésre. Fiatal szerelmespár – középiskolásoknak nézem őket – azt játssza, hogy a pálya két végéről becsukott szemmel siklanak egymással szembe. Mindig egymás karjaiba érkeznek, csók a jutalom.
Csalás, láttam, hogy kinyitottad a szemedet! – kiabálja be nekik egy vagány kiskölyök.
A szerelem az csalás – mondja meghökkentően szakállas bölcsességgel a szerelmes tini fiú. Partnere összehúzott szemmel néz rá, aztán kipördül az ölelésből, de megbotlik, rögtön térdre is esik.
Téged elhagyni sem lehet – morogja párjának tettetett sértődöttséggel.
Többen csak sétálgatnak, élvezik az ádventi készülődés hangulatát. Ők egyenként a hétköznapokban valószínűleg utálnak várni, de az, ádventi ünnep nem várás, hanem várakozás a lelki csodára. És ez majdnem olyan szép és izgalmas, mint maga a beteljesülés.