Elsőként mutatkozhattak be a fiatal innovátorok
az OTIO Győri Regionális Válogatóján

Győr+ Illusztráció: Freepik
2025.10.23. 16:21

A győri Mobilis Interaktív Élményközpont adott otthont október 22-én a 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) regionális válogatójának, amelyet a Magyar Innovációs Szövetség szervezett.

A regionális válogatóra széles körből érkeztek fiatal tehetségek: nemcsak a győri középiskolákból, hanem Szentgotthárdról, Esztergomból és a térség számos más városából is pályáztak a 14–20 év közötti diákok. A résztvevők négy szekcióban – gépész-villamos, informatika, orvos-biológia-kémia, valamint matematika-fizika-környezetvédelem – mérték össze tudásukat és kreativitásukat. Minden szekcióhoz külön szakmai zsűri tartozott, amelyet a Széchenyi István Egyetem elismert oktatói, kutatói és a térség vezető vállalatainak szakértői alkottak.

A Győri Regionális Válogatón a projektek poszteres formában kerültek bemutatásra, a zsűri ezek közül a legkreatívabb és leginnovatívabb ötleteket kereste és díjazta. A rendezvényt Dr. Dőry Tibor a Magyar Innovációs Szövetség regionális igazgatója nyitotta meg, majd Prof. Dr. Birkner Zoltán a MISZ társelnöke, Keszthelyi Bernadett a Mobilis Interaktív Élményközpont ügyvezetője és Lőrincz Gergő a Széchenyi István Egyetem szolgáltatási- és brandigazgatója is köszöntötte a pályázó diákokat.

Az eredményhirdetés előtt, a diákok egy pályaorientációs kerekasztal beszélgetésen is részt vehettek, amelynek célja a különböző karrierutak és az innováció szerepének bemutatása volt a középiskolás diákok számára. Fókuszban a járműipar kihívásai voltak, illetve, hogy milyen innovatív álláshelyeket és projekteket kínálnak a vállalkozások, KKV-k.

A győri válogató végén számos díj (1., 2., 3. helyezés) került kiosztásra, akik automatikusan az országos verseny 2. fordulójába jutottak. A legsikeresebb projektek ötletes és a valós életből vett problémákra kerestek megoldási hasznosítást a diákok. Többek között például veszélyhelyzet-elemzésre Intelligens drónrendszert dolgozott ki Winkler László és Cserép Zoltán Győző, ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulói, akik Szombathelyről érkeztek. Különdíjjal jutalmazta a zsűri Bokros Gergelyt és Erdei Botondot, az Esztergomi SZC Bottyán János Technikum tanulóit, akik az ÚjraÚton – mozgáskorlátozottak számára, könnyen kezelhető segédeszközt fejlesztik.

A továbbjutó csapatok az egyetemre való felvételi eljárás során, plusz pontokat is szerezhetnek a versenyen való továbbjutás alkalmával. A területi válogató 4 szekciójának 1. helyezettei 75.000 Ft-os ajándékutalványt kaptak a MISZ-től, a további helyezettek pedig tárgyjutalmakat és további díjakat kaptak az egyetemtől, partnervállalkozásoktól. Az ALPROSYS Kft. egy személyes céglátogatás lehetősége mellett egy tabletet is felajánlott a különdíjazott Harsányi Marcell Lászlónak, aki az antibiotikum rezisztencia visszaszorítását és az mcr-1 fehérje gátlását vizsgálta, a győri Révai Miklós Gimnázium színeiben.

Az esemény során első kézből ismerhettük meg a jövő innovátorait, betekintést nyertünk a diákprojektekbe, és találkozhattunk a program országos és regionális szervezőivel. „A tudomány kaland, az innováció lehetőség – az OTIO pedig híd a diákok álmai és a jövő valósága között” – hangsúlyozták a szervezők a Győri Regionális Válogatón sajtónyilvános megnyitóján. Az egész napos tudományos és innovációs élményprogram a régió tudásközpontjait, iskoláit és vállalkozásait is összekapcsolta, inspirálva a fiatalokat arra, hogy valós problémákra fogalmazzanak meg megvalósítható társadalmilag hasznos ötleteket.

Díjazottak:

Informatika kategória:
1. hely: Barlangász Drón- Turbucz Benjámin és Katona Bence, Esztergomi SZC Bottyán János Technikum
2. hely: wFetch (számítógép analizáló rendszer)- Patyi Simon, Esztergomi SZC Bottyán János Technikum
3. hely: Intelligens drónrendszer veszélyhelyzet-elemzésre- Winkler László és Cserép Zoltán Győző, ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely

Orvos, biológia, kémia kategória:
1. hely: Az antibiotikum rezisztencia visszaszorítása, az mcr-1 fehérje gátlása- Harsányi Marcell László, Révai Miklós Gimnázium, Győr
2. hely: Mikroelektronikai hulladékok hasznosítása az őszi búza termesztésébe- Kránicz Dániel, Révai Miklós Gimnázium, Győr
3. hely: Hordható egészségmegőrző technológia- Bóna Zsombor és Hajnik Gergő, Esztergomi SZC Bottyán János Technikum

Különdíjak:

  • Fizika szimulációs szoftver középiskolások számára: Szigeti Balázs és Győri Áron (Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr)
  • ENCLAV – Encrypted Communication Link & Vault: Bereznai Domonkos Tibor és Holop Bence (Esztergomi SZC Bottyán János Technikum)
  • MateX+Yep: Eliás Simon (Révai Miklós Gimnázium, Győr)
  • Biztonság és mobilitás: Veiszhausz Péter és Kiss Márk Miklós (Esztergomi SZC Bottyán János Technikum)
  • ÚjraÚton – mozgáskorlátozottak számára, könnyen kezelhető segédeszköz: Bokros Gergely és Erdei Botond (Esztergomi SZC Bottyán János Technikum)