Kertész Imre után újabb magyar író nyerte el a legrangosabb irodalmi elismerést.
Csütörtök kora délután jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, hogy 2025-ben Krasznahorkai László nyerte az irodalmi Nobel-díjat.
Krasznahorkai László 18 éves korában megszökött Gyuláról. A városból, ahol született és felnőtt. Tette ezt azért, mert fellázadt a családja és a város ellen. Amikor évekkel később visszatért szülővárosába, már semmi nem volt a helyén. „Ott volt az út, amiről tudtam, de az nem ugyanaz az út volt. Ott voltak az épületek, a parkok, a vár, látszólag minden ott volt, de egyik sem volt az, amelybe beleszülettem és felnőttem.”
Ha Gyulára gondolok, erre a kisvárosra a román–magyar határon, folyamatosan veszteségérzésem van. Egyáltalán nem tudom, hogy amit Gyuláról gondolok, vagy amire visszaemlékszem a várossal kapcsolatban, az mennyire felelt meg az akkori valóságnak, amiben születtem és felnőttem.
Krasznahorkai László ezt korábban a Louisiana Channel YouTube-csatornának nyilatkozta, azzal folytatva, hogy valószínűleg olyan mértékben átszínezte a szülővárosáról alkotott képét, hogy amikor később visszatért, rövid időre, egész egyszerűen eltévedt.
Szegeden, majd Budapesten hallgatott jogot 1974–1976 között. Az ELTE Bölcsészkarán 1977–1983 között szerzett magyar–népművelő diplomát. Első írása a Mozgó Világban jelent meg 1977-ben, Tebenned hittem címmel. 1977–1982 között a Gondolat Könyvkiadónál volt dokumentátor, 1982-től szabadfoglalkozású író. Több alkotását, így például a Sátántangót is megfilmesítette rendező barátja, Tarr Béla.
Egyetlen irodalmi szándékból leírt mondatom sem származik irodalmi inspirációból. A Sátántangó sem, amely abból az élményből fakad, amikor a pubertás kor mélyén egy olyan világba kerültem, amelyet korábban nem ismertem. Szabadon választottam a legkizsákmányoltabb, legnyomorultabb emberek életét választva.
Az Egyesült Államoktól Japánig
Krasznahorkai először 1987-ben hagyhatta el az akkor még kádári Magyarországot, Nyugat-Berlinben töltött egy évet a DAAD (Német Felsőoktatási Csereszolgálat) vendégeként. A keleti blokk összeomlása óta állandóan változtatta lakóhelyeit. Gyakran tért vissza Németországba és Magyarországra, de hosszabb-rövidebb időket töltött és tölt Franciaországban, Spanyolországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Hollandiában, Olaszországban, Görögországban, Kínában és Japánban.
Műveit elismeréssel fogadták a kritikusok az Egyesült Államoktól Japánig.
Susan Sontag „az apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkait, W. G. Sebald pedig így írt róla: „Krasznahorkai víziójának univerzalitása a Holt lelkeket író Gogoléval rokon, s a kortárs irodalommal kapcsolatos minden kétségünket eloszlatja”. 1993-ban elnyerte Németországban az év legjobb könyvének járó díjat, a Bestenliste-Preist Az ellenállás melankóliája című regényéért.
1996-ban a Wissenschaftskolleg zu Berlin vendége volt. A Háború és háború című regényének írása közben több éven át keresztül-kasul utazta Európát. A mű megírásában legnagyobb segítségére Allen Ginsberg volt, akinek New York-i lakásában hosszabb ideig lakott, s akinek baráti tanácsai sokban segítették a könyv létrejöttét. 1990-ben töltött először hosszabb időt Kelet-Ázsiában, mongóliai és kínai élményeiről Az urgai fogoly és a Rombolás és bánat az Ég alatt című regényében számolt be. Attól kezdve többször visszatért Kínába. 1996-ban, 2000-ben és 2005-ben 6-6 hónapot töltött Japánban, Kiotóban.
A Kossuth-díjas szerző szerint a lényeg mindig a nyelv volt, a formai problémákat az olvasónak nehéz megértenie. Az utóbbi esetében az olvasó úgy érezheti, hogy túlságosan érdektelen, szakmai kérdéseket vitatnak meg, pedig egyáltalán nem ilyen kérdésekről van szó. „Akkor azt mondja az ember, hogy formai kríziseken keresztül vágta át magát az irodalom a XX. században, s jutott el megdöbbentő módon nem irodalmi és nem művészeti szempontok mentén a XXI. századba, ahol minden elfelejtődött. Az egész XX. századi irodalom összes újítása, nehézsége, gyötrelme és fölfedezése.
Krasznahorkai László számos díj kitüntetettje, köztük tulajdonosa a legrangosabb magyar állami díjnak, a Kossuth-díjnak is. A Digitális Irodalmi Akadémiának is tagja volt. 2008-ban vendégprofesszor volt a berlini Freien Universitäten. 2010 júniusában Berlinben megkapta a néhány évvel azelőtt alapított Brücke Berlin-díjat. Németül is megjelent Seibo járt odalent című elbeszéléséért kapta a 20 ezer euróval járó kitüntetést, amely fordítójának, a drezdai Heike Flemmingnek is szól. 2014-ben megkapta az America Award irodalmi életműdíját.
Forrás: index.hu