Az idei Rueda Rumli - a latinos, tüzes táncos forgatag - színei a misztikus lila, a harsogó narancs és a könnyed, friss zöld volt, pontosan olyan, mint a Széchenyi térre néhány órára beköltözött hangulat, világ.
Győr néhány órára valódi latin hangulatú város lett. Szombaton ismét várt mindenkit a Rueda Rumli, azt is, aki már beleszeretett a táncba, no és természetesen azokat is, akik még csak most szerették volna először kipróbálni. Sokan voltak, akik azért látogattak ki a rendezvényre, hogy élvezzék a színes zenék és mozdulatok kavalkádját.
A számos táncbemutató mellett oktatás, a salsa, bachata pergő taktusai, a hip-hop fantasztikus lendülete, hastánc, valamint a táncot és a harművészetet ötvöző capoeira várta a nagyérdeműt. A közös táncolás valódi utcabál hangulatot teremtett a Széchenyi téren, ahol néhány órára az önfeledt mozgásé, a mosolygós kikapcsolódásé lett a főszerep, hihetetlen energiákkal telt meg Győr szíve.
Az esemény fénypontjaként csatlakozott a vidám forgataghoz Johnson Mayet (kubai táncos és tanár), 18 órától pedig bárki rophatta az élő zenével kísért utcabálon, ahol a Mai Rumba latin zenekar húzta a talp alá valót. Sokáig szóltak a latin slágerek, a tüzes, karibi ritmusok.