1988. szeptember 24-én lett lólengésben aranyérmes Borkai Zsolt Szöulban, aki sérülten állt oda a szerhez. A közelmúltban töltötte be hatvanat, és felidézte nekünk a döntő legfontosabb pillanatait.
„Emlékszem, februárban egy komoly vállsérülés miatt még a műtőasztalon feküdtem, majd Szöulban a csapatversenyek során talajon elszakadt a bokaszalagom. A felkészülésem tehát korántsem volt zökkenőmentes, ilyen előzmények után jött el a döntő napja. Nem volt kérdés, hogy bedagadt bokával is odaállok szerhez. Komoly fájdalmaim voltak, amit a csapat orvosa, Béres doktor érzéstelenítővel próbált enyhíteni. Nem is leugrás volt igazán nagy kihívás, hanem az, hogy végig feszes spiccben tartsam a lábfejem” – kezdte a visszaemlékezést Borkai Zsolt.
„Megcsináltam a gyakorlatot, és maximális, 10 pontot kaptam. Utána hatalmas ünneplés kezdődött, ami azonban nem tartott sokáig. Ekkor ugyanis már eljegyeztem a későbbi feleségemet, Myrtillt, és szerettem volna minél előbb hazaérni, így nem is az aranygéppel jöttem vissza Magyarországra” – idézte fel a szöuli napokat az egykori tornász klasszis, ahol olyan magyar sportolókat ismert meg a világ, mint Darnyi Tamás vagy éppen Egerszegi Krisztina.
„Bár a Budapest Honvéd színeiben nyertem olimpiai aranyat, nehéz azt a hangulatot leírni, ami Győrben fogadott. Az utcán folyamatosan megállítottak, mindenki gratulált. Később, a budapesti közönségtalálkozón az emberek a magyar csapatot akarták látni, velünk akartak kezet rázni, extázisban volt a közönség. Azok után ugyanis, hogy az 1980-as moszkvai olimpiát a nyugati-, majd később 1984-es Los Angeles-i játékokat a szocialista országok blokkolták, az egész világ felfokozott hangulatban várta Szöult” – mondta el Győr korábbi polgármestere, akinek a mai napig fáj, hogy ki kellett hagynia az 1984-es játékokat, ám mint fogalmazott, nem annyira, mint azoknak, akiknek Los Angeles jelentette volna a pályafutásuk csúcsát.
Borkai Zsolt augusztus 31-én töltötte be hatvanat, így arról is megkérdeztük, hogy telt a jeles nap:
„Nem terveztem ünneplést, de a feleségem és a lányom meglepetéssel készült. Meghívták hozzánk Sokorópátkára a legjobb barátaimat, így végül családdal és a barátokkal közösen telt a születésnap. Ez a szép kerek szám, a hatvan éves kor nem igazán foglalkoztat, minden nap mozgok és sportolok, vigyázok az egészségemre. De azért, ha a fiammal leállok focizni, már érzem az idő múlását” – zárta a beszélgetést az olimpiai bajnok tornász.
Korábban a témában: