Országszerte széles választék várja az Otthon Start programban elérhető 3 százalékos kamatozású hitelt igénylő első lakásvásárlókat, mivel négy eladó lakóingatlan hirdetésből három megfelel a feltételeknek. Az egyes nagyvárosok esetében viszont óriási különbségek láthatók.
A több mint 135 ezer eladó lakás és ház hirdetéséből 102 ezer megfelel a kritériumoknak, amelyek szerint maximum 1,5 millió forint lehet a négyzetméterár, emellett legfeljebb 100 millió forintos lakásra, illetve 150 millió forintos házra lehet igényelni a kedvezményes, 3 százalékos kamatozású lakáshitelt. Ez azt jelenti, hogy az ingatlan.com eladó lakás és ház kínálatának 75 százaléka, azaz négyből három lakóingatlan szóba jöhet a programban érintett vevőjelöltek számára.
“Az vevők tetszőlegesen szűkíthetik a kínálatot az Otthon Start feltételei alapján és így válogathatnak a folyamatosan változó kínálatból. A részletes adatokból látszik, hogy országosan az eladó házaknál még magasabb az arány: a több mint 82 ezer hirdetésből majdnem 69 ezer vásárolható meg a kedvezményes hitellel, ami bő 83 százalékos aránynak delel meg, A több mint 52 ezer eladó lakáshirdetéseknél pedig a kínálat közel kétharmada sorolható ebbe a körbe” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A vármegyeszékhelyek között óriási eltérések láthatók. Békéscsabán szinte teljes a lefedettség: az eladásra váró lakások mindegyike megfelel a feltételeknek, a házaknál pedig 96,5 százalékos az arány. Így a vármegyeszékhelyen a teljes kínálatra vetítve 98 százalékos ugyanez az érték.
Hasonló a helyzet Salgótartánban, az ottani kínálat 99 százaléka kerülhet be a programba. Szintén magas arányokkal rendelkezik például Győr, ahol a teljes kínálat 89 százaléka “Otthon Start-képes”.
Valamivel alacsonyabbak az arányok Szegeden, ahol a lakóingatlanok 83 százaléka felel meg a kritériumoknak. A szegedi átlag a lakások 91 százalékából, és az eladó házak 69 százalékából áll össze. Veszprémben lényegében tízből nyolc ingatlan teljesíti a feltételeket, igaz a lakásoknál 93 százalékos értékével szemben áll a házak 67 százalékos mutatója.