Győr+
2018.06.22. 12:50

Mészöly Géza az ETO új edzője

Új vezetőedzővel kezdi a felkészülést a következő idényre a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr. A távozó Szentes Lázárral a csapat a 7. helyen zárta az előző idényt, ennél jobb szereplést vár el a klubvezetés a zöld-fehérektől, a kispadon már Mészöly Gézával.

Az ETO FC Győr az előző idényben a 7. helyet szerezte meg az NBII-ben úgy, hogy már a bajnokság korábbi szakaszában eldőlt, nincs esélye kiharcolni az élvonalba jutást, így számítani lehetett arra, hogy a következő szezonban átalakul a szakmai stáb és a játékkeret. Első lépésként a héten közös megegyezéssel szerződést bontott a klub Szentes Lázárral, pénteken pedig az új vezetőedzőt is bemutatták. Mészöly Géza ülhet le a kispadra a feljutásra pályázó Győrnél. A korábbi 18-szoros válogatott védő legutóbb, 2017 nyaráig a Haladás kispadján ült, de irányította már a REAC, az Újpest, a Vasas, illetve a magyar U18-as és U19-es válogatott szakmai munkáját is.

Bár több tréner neve is felvetődött az utóbbi hetekben – például Pintér Attila visszatéréséről is pletykáltak, de ugyanúgy emlegették a békéscsabai Boér Gábor nevét is a szurkolók, végül az 51 éves szakember lett a befutó. A keret a következő hetekben alakul ki, Mészöly Géza azoknak is lehetőséget adna a bizonyításra, akiknek lejár a szerződésük. Az ETO első nyári igazolása Jakab Dávid aki az NBII-es bajnok MTK-tól érkezik.

A klub tervei között két éven belül az élvonalba jutás szerepel, de ezt akár már a most következő idényben is elérhetőnek tartják a vezetők.