Győr+
2018.06.15. 13:03

Birkózók veszik be az OSP-t

A tavalyi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) épült Olimpiai Sportközpont ad otthont Győrben a serdülő birkózó Európa-bajnokságnak és a kötöttfogású Birkózó Magyar Nagydíj – Polyák Imre-emlékversenynek.

Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség ügyvezető alelnöke úgy fogalmazott, a sportág 2015 óta regnáló vezetése zászlajára tűzte: minél több nagy nemzetközi versenyt hozzanak Magyarországra, valamint a birkózás népszerűsítését. 2016-ban a nem olimpiai súlycsoportok világbajnoksága, tavaly a Magyar Nagydíj mellett az U23-as Eb volt itthon, idén pedig újabb duplázásra kerül sor az októberi felnőtt világbajnokság előtt.

„Győrben nagy hagyománya van a birkózásnak, világversenyes érmesek sora indult innen, például Sillai László, Klauz László és Orbán József. Örülök, hogy Győrbe hozhattuk ezeket a versenyeket. A serdülőkön nincs eredménykényszer, abban bízunk, hogy jobban szerepelnek, mint a tavalyi belgrádi premieren” – mondta Bacsa Péter. Kifejtette, 600 versenyzőt és 300-400 kísérőt várnak az Eb-re, a nagydíjra pedig 10-15 országból 200-300 vendéget.

A serdülő kontinensviadalt péntektől vasárnapig, míg a Magyar Nagydíjat a jövő hétvégén rendezik Győrben.

 

GyP
Fotó: Marcali Gábor