Nem hozott szégyent a névre a király középső fia

Az Iváncsik név mindenhol egyet jelent a játékos kézilabdával, a vagány, szemet gyönyörködtető, trükkös megmozdulásokkal, a cunderrel. A világválogatott édesapa, Iváncsik Mihály örökségét a gyerekek vitték tovább. Gergő, Tamás és Ádám is klasszis játékosok lettek. A középső fiú pályafutása végén oda tért vissza, és akarja majd végleg letenni a labdát, ahol kisgyerekként felvette, aztán később csodákat művelt vele.

„Kicsik voltunk még, de amikor apuék játszottak, a győri aranycsapat meccseire mindig kimentünk. Óriási volt a hangulat a Magvassyban, a nézők imádták őket, én azt gondolom, már itt eldőlt a sorsom” – meséli a kezdetekről Iváncsik Tamás, aki 34 évesen, néhány hónappal ezelőtt zárta le sikerekben gazdag profi pályafutását, 165 válogatott meccsel, bajnoki címekkel, kupagyőzelmekkel.

A szélső most újra nevelőegyesületében, az ETO-ban kézilabdázik. „Édesapánk Grazba szerződött utánpótlásedzőnek, amikor 10-12 éves voltam, költözött az egész család, ő saját személyi edzőként külön foglalkozott velem és a bátyámmal, rengeteget gyakoroltunk, és persze a tanulást sem hanyagoltuk el. Apu egyvalamit akart nagyon, hogy ne legyek szürke játékos.” A legidősebb Iváncsik fiú, Gergő tizenhét volt, amikor bemutatkozott az élvonalban, az ETO színeiben, de azonnal lecsapott rá a Veszprém, és szerződtette. Tamás még őt is megelőzte, már 16 éves korában NB I-es játékos volt a zöld-fehéreknél.

„Akkoriban anyagi gondokkal küzdött az egyesület, és a legjobb játékosok eligazoltak, egyben volt ez szomorú, de számomra szerencsés helyzet, hiszen lehetőséget kaptam a bizonyításra. Mindenki arra számított, hogy kiesünk, aztán jött Tóth Laci és csodát tett. A rendelkezésére álló keretből hozta ki a legjobbat. Nem voltak közöttünk sztárok, sőt, volt olyan játékos, aki bejelentkezett, hogy hosszú kihagyás után visszatérne, megkapta a lehetőséget, amivel élt is.” Tóth László, az ETO egykori legendás játékosa, majd edzője élete utolsó pillanatait is a pálya mellett töltötte, a nehéz körülmények ellenére, összerakott egy olyan csapatot, amely miatt újra megtelt a lelátó. „Ő elhitette velünk, hogy bárkit le tudunk győzni, a fanatizmusa leírhatatlan volt, tényleg úgy mentünk ki a pályára a Szeged, a Dunaferr vagy a Veszprém ellen is, hogy szétszedünk mindenkit. Lacinak mindegyikünk sokat köszönhet. Az akkori csapatból Bősze Józsi a mai napig az egyik legjobb barátom. Akkor dobtak a mély vízbe, amikor ő megsérült, de nem a riválist látta bennem, hanem a jövőt. A szárnyai alá vett, tanácsokat adott, mindenben segített.”

Iváncsik Tamás tehetsége a nagyobb kluboknak is feltűnt, így előbb a Tatabánya, majd a Dunaújváros, később a Veszprém színeiben ért el sikereket, aztán következtek a külföldi kitérők, előbb Romániában, majd Norvégiában. „Mindig is tetszett a skandináv stílus, örülök, hogy volt lehetőségem északon is játszani. Ami különösen fontos, hogy a családommal együtt belekóstolhattam egy teljesen más kultúrába, és a kislányom megtanulta a norvég nyelvet, ugyanúgy, ahogy én is a németet anyanyelvi szinten, amikor apu Ausztriában dolgozott. Jó érzés volt megélni, hogy mennyivel nyugodtabbak ott az emberek, nem rohannak, mindenki foglalkozik a saját dolgával. Fura volt visszacsöppenni ezek után a magyar valóságba.”

Iváncsik Tamás a válogatottal is rengeteg siker részese volt, szerepelt Eb-n és világbajnokságon is, a nagy álom, az olimpiai részvétel azonban nem adatott meg neki. „Sérülés és egyéb más okok miatt ez sajnos kimaradt az életemből. A 2012-es olimpia előtt műteni kellett, felépültem, de a kapitány nem válogatott be a csapatba. Keserű élmény volt, akkor nehezen dolgoztam fel, maradt bennem tüske, de büszke vagyok arra, hogy a testvérem és édesapám is két-két olimpián is szerepelhetett.” Tamás tudása mellett szeretett külsejével is kitűnni a mezőnyből, jellemző volt rá, hogy extrém frizurával jelent meg a meccseken, mára ez a szokása kicsit visszafogottabb lett. „Szerettem a német sztár Stefan Kretschmar stílusát, azt, ahogy játszott, és azt a különcséget is, amit ő felvállalt. Én is egy kicsit ilyen voltam, persze idővel szolidabb lettem, de a feladataim is változtak, amikhez talán más megjelenés illik. Gyerekekkel foglalkozom, és a szövetség szakmai felügyelője vagyok a megyében.”

Amikor Tamás a Magvassy Mihály Sportcsarnokban játszik, mint ahogy annak idején az édesapja tette, ott van a lelátón a családja: a felesége és két kislánya. Csak remélni tudjuk, hogy a gyerekeknek tetszik, amit látnak, és megszeretik ezt a sportágat. A szurkolók örülnének egy újabb „etós” Iváncsik generációnak.

Nagy Roland
Fotó: Marcali Gábor