Gombás Gábor a világra nyitott kosaras

Lapozgatom a bejegyzéseit, fotóit a Facebookon, az Instagramon, és újabb visszaigazolásokat kapok arra, hogy a csapatkapitány különleges egyéniség, akinek világa nem szűkült le csupán a sporttal kapcsolatos dolgokra.

Míg a pályán vezér, remekül olvassa és átlátja a játékot, összefogja társait, a parketten kívül előbújik belőle a művészetet, gasztronómiát, természetet, és úgy összességében, az életet szerető és nagyra tartó ember. A soproni születésű Gombás Gábor a kosárlabda mellett munkájában is megtalálta számításait, és hosszú távra tervez Győrben.

„Én voltam a legmagasabb az osztályban, így ránézésre választott ki a tornatanárunk, és a kosárlabdaedző arra, hogy kezdjem el ezt a sportágat, harmadikos koromban. Addig úszással próbálkoztam. Gyorsan jöttek a sikerélmények, a ’96-os idényben például mindent megnyert a csapatunk. Elsők lettünk a diákolimpián, az országos bajnokságban és a Budapest-bajnokságon is aranyérmet szereztünk. Egész jó évjárat volt a miénk, többen NB I/A csoportos játékosok lettek abból a gárdából” – emlékszik vissza a kezdetekre az Agrofeed-Széchenyi Egyetem Győri KC 32 éves játékosa, akinek édesanyja korábban szintén Sopronban kosárlabdázott, ezért Gábor is azt vette a fejébe, hogy ebben a városban teszi le névjegyét játékosként. „Alakulhatott volna jobban az élvonalbeli pályafutásom, de nem vagyok elégedetlen így sem. Sajnos a rengeteg légiós mellett nehéz volt bekerülni a csapatba, minden egyes percért kemény küzdelem ment. Büszke vagyok az SKC-val szerzett Magyar Kupa-bronzéremre, de legfőképpen arra, hogy egy évig csapatkapitánya lehettem annak az együttesnek.”

Gombás Gábor szülővárosából Győrbe szerződött, a másodosztályba. Ekkor már úgy tervezte, hogy életében a sport mellett komoly szerepet kap civil karrierje is. „A soproni évek után éppen csapatot kerestem, amikor úgy alakult, hogy Győrben munkát is kaptam a játéklehetőség mellett. A másodosztályban tudok kosárlabdázni, közben pedig testhezálló feladatok találnak meg, hiszen az egyetemen környezetkutatóként végeztem, és geofizikai kutatás volt a területem. Egy olyan cégnél dolgozom, ahol van lehetőség az előrelépésre, így itt is jöttek a sikerélmények, amelyek nem csak a pályán éltetik, motiválják az embert.” Gombás Gábor ötödik idényét kezdte el klubcsapatánál, és azt mondja, nyáron már nehezen tudott dönteni, folytassa-e a játékot. „Kértem a srácokat, hogy ha látják, hogy kezdek szánalmas lenni, szóljanak, nem akarom romba dönteni azt, amit eddig elértem” – mondja mosolyogva, aztán komolyra fordítja a szót. „Örülök, hogy bevállaltam ezt az idényt, hiszen nagyon jó csapat jött össze, ahol nem az egyéniségek vannak többségben, hanem a csapatjátékosok. Egy ilyen közegben én is jobban élek. Szerencsére sok tehetséges fiatal van a keretben, köztük azok a győriek, akik itt ismerkedtek meg az alapokkal, és váltak jó játékosokká. Többek között Horváth Ádám és Nagy Tamás is sokra viheti még. Ha egyszer eljön az idő és visszavonulok, később is szeretnék a sportág közelében maradni, akár edzőként is el tudom képzelni magam.”

A csapatkapitány nem csak labdával a kezében találja fel magát, nyitott az új dolgokra, sok minden érdekli, és sok mindent ki is próbál. „Rajzolni nagyon szeretek, az egyik amerikai csapattársam tanítgatott, és úgy látszik, nem vagyok teljesen tehetségtelen, egész jól megy. Olajfestmények is készültek már, és bár kiállítást nem tervezek, hobbinak nagyon jó ez a tevékenység, kikapcsol, ahogy a fotózás vagy a főzés is. Ha közösségi oldalra készül egy kép, azt általában telefonnal csinálom, egyébként pedig nagyon megfogott a filmre fényképezés. Az, hogy harminc képkockád van arra, hogy valamit megörökíts, úgy, ahogy te látod. Aztán meg izgalmas a várakozás, az előhívásig, nagyításig, hogy mi is látszik majd abból, amit fotóztál. Kísérletező típus vagyok, ami érdekel, abba belevágok. Imádom a gasztronómia világát, a jó ételektől a minőségi borokig mindent. Gyakran járunk borkóstolókra, de a vacsorákhoz is kijár egy-egy pohárral valami különlegesebből. A pannonhalmi borok az abszolút kedvencek.” Gábor úgy érzi, az itt eltöltött öt év alatt győri lett, bár eltartott egy ideig, amíg Sopron után igazán otthon érezte magát egy nagyobb városban. „Kinyílt előttem a világ, nagyon szeretem ezt a helyet, az embereket, Győrben képzelem el a jövőmet. Odavagyok a Rába-partért, mindegy, hogy csak sétálgatunk ott, vagy biciklivel járjuk be a környéket. A Püspökerdő is azok közé a helyek közé tartozik, amelyek a szívemhez nőttek.”

A győri kosárlabdázó úgy érzi, játékos pályafutása rövidesen lezárul, maximalistaként arra törekszik, hogy a civil életben is megállja a helyét, és a kosárlabdának is visszaadjon valamit abból, amit a sportágtól kapott „Rengeteg élmény, barátok, sikerek, sok mindent felsorolhatnék, amit a sportnak köszönhetek. Ha edző leszek, nem szeretnék középszerű lenni, sikereket akarok elérni az adott területen, legyen az az utánpótlás, vagy egy felnőtt együttes. Ha pár évet ugranánk az időben, és úgy képzelném el magam, akkor azt látnám legszívesebben, hogy édesapaként és a munkámban is kiteljesedtem, és boldog életet élek.”

Szerző: Nagy Roland

Fotó: Marcali Gábor