Az egyik legnagyobb ígéretként emlegették, azt mondták róla, ösztönös tehetség, ez már a kezdetekkor látszott rajta. Sokáig töretlenül fejlődött, aztán amikor a legjobb formában volt, súlyos balesetet szenvedett, az is kérdés volt, hogy járni tud-e majd, nemhogy motorozni. Csodák csodájára gyorsan talpra állt, testét-lelkét rendbe szedte, és esze ágában sem volt végleg leszállni a gépről. Varga Imre „Mimó” most 23 éves, így a legjobb korban van ahhoz, hogy a motokrossz világában megcélozza az elitet.

„Családomban korábban senki sem motorozott, engem pedig kiskoromban csak annyira érdekelt ez a téma, mint minden más gyereket. Elmentünk egyszer egy bérelt quaddal néhány körre, és látszott, hogy jó érzékem van hozzá, azonnal próbáltak is rábeszélni, hogy versenyezzek. Életem első versenyét rögtön meg is nyertem. Utána kaptam egy quadot, ami szép volt, jó volt, de nekem az álom, a krosszmotor kellett. Egyre komolyabb versenyzői körökbe kerültem be itt a környéken, és lépkedtem előre” – mesél Mimó a kezdetekről.

Szülei mindenben mellette állnak, ez főleg pályafutása elején segítette át a nehézségeken. Varga Imre ma már hatszoros magyar bajnok egyéniben és négyszeres aranyérmes csapatban. Tíz cross- és egy enduro cross bajnoki címe van, 2011-től pedig egy komoly csapat, a HTS KTM tagja.

„A célom, hogy hivatásomként űzzem ezt a sportot. Most mellette dolgozom, és tanulok, úgy, hogy minden szabadidőmet az edzésekre, versenyekre áldozom. A motocross brutális állóképességet igényel. Kívülről csak az látszik, hogy ülünk a motoron és húzzuk a gázt, de egy-egy futam 35-40 percig tart és 190 feletti átlagpulzuson nyomjuk végig. Ehhez közel húsz órát tréningezünk egy héten, biciklizéssel, futással, úszással, köredzéssel. Nekem ez egy életforma, a felkészülésekkel, a tempóval, a motor hangjával, a levegőben úszással együtt” – teszi hozzá Mimó, majd a mélypontokról is beszél. Főleg arról a balesetről, ami majdnem kettétörte a pályafutását. A 450 köbcentis, 105 kilós és 64 lóerős motor bizony nem játék. Ez a királykategória a motokrosszban. Ezek a motorok 100 km/h felett mennek, az átlagsebesség is 60 felett van, nehéz földes terepen, emelkedőkön, ugratókon. Ez iszonyú gyors, ami nem csak sikert hozhat, balesetet is okozhat.

„Eddig tizenkét komoly sérülésem volt. Többször tört már a csuklóm, a könyököm, a lapockám, a lábfejem, és szinte az összes ujjam is. Volt egy csípőbalesetem 2018 márciusában, amikor szilánkosra törött a csípőm és a combcsontom vége, mert a levegőben leestem a motorról. Egy hónap kórház, majd három hónap rehabilitációs osztály következett, újra kellett tanulnom járni. Az utolsó három évben volt egy alkarproblémám, ami óriási fájdalmakkal járt, és csak egy műtét segített rajta, de legalább most már rendben vagyok, így megcéloztam az Európa-bajnoki szereplést és azt, hogy elinduljak néhány világbajnoki fordulón” – fogalmazza meg a céljait Varga Imre, akinek a fejében egyetlen egyszer – a kórház intenzív osztályán – fogalmazódott meg az, hogy hogyan tovább, motorral vagy anélkül.

„Azt mondták, hogy nem fogok tudni járni, persze, hogy elgondolkodtam, merre vezet az utam. Aztán pár hónap múlva csapatbajnok lettem. Utána egy évvel pedig lesétáltam 900 kilométert, az El Caminót, olyan csípővel, amire korábban azt mondták, hogy protézis kell helyette. Kíváncsi voltam, milyen egyedül lenni a világ másik végén puritán körülmények között, egy hátizsákkal, három alsógatyával, három zoknival. Be akartam bizonyítani, hogy rendben vagyok testben és fejben is. Követtem a jelzéseket, kevesebbet pihentem, hajnali ötkor keltem és estig sétáltam, így 22 nap alatt a végére értem, 45 kilométert sétáltam naponta. Sok mindent tanulhat az El Caminóból az ember, megismeri magát, van ideje gondolkozni. Ebből erőt lehet meríteni később is. Nekem jót tett, tudom, mit akarok, és azt hogyan csinálom meg.”