A hálószoba az otthon egyik legfontosabb helyisége. Életünk közel egyharmadát alvással töltjük, mégis sokan megfeledkeznek arról, hogy az ágyunk és annak kellékei idővel elhasználódnak.

A párna és a matrac nem örök életű, sőt, a nem megfelelő állapotú fekhely akár alvásproblémákat, hátfájást vagy allergiás tüneteket is okozhat. Nagyszüleink még jól ismerték a matracok és ágyneműk karbantartásának fortélyait – például rendszeresen kitették őket a napra. Vajon miért?

A párna minden éjszaka közvetlen kapcsolatban van a fejünkkel és az arcunkkal. Felszívja az izzadságot, a bőrről leváló hámsejteket, valamint a levegőben lévő port.

Általános ajánlás szerint:

– A szintetikus töltetű párnákat 1–2 évente érdemes cserélni.

– A memóriahabos párnák általában 2–3 évig használhatók.

– A toll- vagy pehelypárnák megfelelő gondozás mellett akár 5 évig is szolgálhatnak.

Honnan tudhatjuk, hogy eljött a csere ideje?

– A párna elvesztette a tartását.

– Csomós, egyenetlen lett a töltete.

– Reggelente nyak- vagy vállfájással ébredünk.

– A mosás ellenére kellemetlen szaga marad.

– Allergiás tünetek jelentkeznek éjszaka vagy reggel.

Egy egyszerű teszt: hajtsuk félbe a párnát. Ha nem nyeri vissza eredeti alakját, valószínűleg ideje újat beszerezni.

A matrac sem örök darab!

Sokan még akkor is ugyanazon a matracon alszanak, amikor az már rég elvesztette tartását. Pedig a matrac minősége alapvetően befolyásolja az alvás minőségét és a gerinc egészségét. A legtöbb szakértő szerint a matracokat 7–10 évente érdemes lecserélni. Természetesen ez függ a minőségtől, a testsúlytól és a használat intenzitásától is.

A matraccsere jelei lehetnek:

– Besüppedések, gödrök kialakulása.

– Nyikorgás vagy szerkezeti sérülések.

– Reggeli hát- és derékfájdalom.

Egy régi matracban idővel jelentős mennyiségű por, elhalt hámsejt és poratka halmozódhat fel, ami különösen az allergiások számára jelenthet problémát. Manapság ezer féle fajtájú és keménységű matracot tudunk választani, mindenképp próbáljuk ki, kérjük ki szakember véleményét.

Miért tették régen a párnákat és a matracokat a napra?

A régi parasztházaknál és polgári otthonokban gyakori látvány volt, hogy az ágyneműket, párnákat és dunyhát jó időben kitették az udvarra vagy az ablakba szellőzni, ennek több oka is volt. A nap természetes fertőtlenítőként működött!  A napsugárzás ultraibolya (UV) tartalma bizonyos mértékig csökkenti a baktériumok és mikroorganizmusok számát. Bár nem helyettesíti a modern fertőtlenítést, segített frissebbé tenni az ágyneműt. Emellett eltávolította a nedvességet. Az emberek alvás közben akár fél liter folyadékot is leadhatnak izzadás formájában. A természetes töltetű párnák és dunyhák könnyen magukba szívták ezt a nedvességet. A napfény és a szél kiszárította az anyagokat, megelőzve a dohosodást. A napfürdő csökkentette a poratkák számát. A poratkák a nedves, meleg környezetet kedvelik. A rendszeres kiszellőztetés és szárítás kedvezőtlenebb feltételeket teremtett számukra.

Ma is érdemes szellőztetni?

Igen, bár néhány szabályt érdemes betartani.

– Reggel ne azonnal takarjuk be az ágyat, hagyjuk szellőzni 20–30 percig.

– Időnként vigyük ki a párnákat és a takarókat a friss levegőre.

– A matracot évente néhány alkalommal porszívózzuk ki.

– Használjunk mosható matracvédőt.

– A memóriahabos matracokat ne tegyük hosszú időre tűző napra, mert a nagy hő károsíthatja az anyagot.

Régen a kacsatoll- és lúdtollpárna készítése a vidéki háztartások természetes része volt. Sok családban nem boltban vásárolták a párnát, hanem maguk készítették el az évek során összegyűjtött tollból. A falusi portákon gyakran tartottak kacsát és ludat. Amikor az állatokat levágták, a tollukat gondosan összegyűjtötték. A legértékesebbnek a puha pehelytoll számított, amely a mell és a has tájékáról származott. Ezt külön válogatták a nagyobb, keményebb szárú tollaktól.

Egy párna vagy dunyha elkészítéséhez jelentős mennyiségű tollra volt szükség, ezért a családok sokszor évekig gyűjtögették az alapanyagot.

A toll előkészítése közösségi eseménynek számított. Az úgynevezett „tollfosztás” során a rokonok, szomszédok összegyűltek, és kézzel leszedték a puha tollrészeket a vastag tollszárakról. A tollat alaposan kimosták és kiszárították. A szárítás különösen fontos volt, mert a nedves toll könnyen befülledhetett és kellemetlen szagot vehetett fel. A tiszta tollat gyakran napos, szeles időben szárították. Időnként átforgatták, hogy minden része megfelelően kiszellőzzön.