Megújuló járdák, újra aszfaltozott Cirkeli utca

Győr+ Fotó: Útkezelő Szervezet
2026.06.10. 06:30

A teljesen feltöredezett útburkolat helyett ma már új aszfalt, vízelvezetés teszi biztonságossá a közlekedést a Cirkeli utcában. Az Útkezelő Szervezet munkatársai ezen kívül a városban több helyszínen is új járdafelületeket alakítanak ki.

Az Adyváros szélén lévő Cirkeli utca burkolatfelújítását végezte el az elmúlt egy hónapban az Útkezelő Szervezet. Az utca pályaszerkezete, teherbírása már nem volt képes a jelenlegi, időszakosan megjelenő teherautó forgalmat is kiszolgálni. A téli időjárás jelentős károkat okozott, javíthatatlan állapotúvá vált a pályaszerkezet.

Ilyen volt egykor a Cirkeli utca

A közlekedés biztosítása érdekében a januári fagyok elmúltával – ideiglenesen – murvával és mart aszfalttal stabilizálták a károsodott felületet februárban – részletezte a felújítást az útkezelő cég vezetője, Máté-Tóth Péter, aki elmondta: májusban pedig már a konkrét felújítását végezték el a Cirkeli utcának mintegy 120 méteres szakaszán, új pályaszerkezettel, szegélyekkel, helyben szikkasztó vízelvezetéssel. A kivitelezők több köbméter, a munkaterület határánál felhalmozott zugszemetet is elvittek annak érdekében, hogy rendezett, környezetbarát utcakép alakulhasson ki.

A Mester utcában is dolgoznak az útkezelő szakemberei

Rossz állapotú járdák felújítása folyik továbbá a Mester utcában a 40-44. sz. lépcsőházak előtt, valamint a Katona József utcában a 6. sz. és a Kartács utca közötti szakaszon – tájékoztatta lapunkat Máthé-Tóth Péter. Az Útkezelő Szervezet igazgatója hozzátette: Mindkét felújítást teljes pályaszerkezet cserével végzik, mivel a régi járdaburkolat alépítménye is töredezett, süllyedt volt. Az új járdafelülettel együtt új szegélyek is készülnek a Mester utcában.

Mindkét helyszín a már tavaly elkezdett járdafelújítások folytatása.