Anyaként nemcsak önmagamat kellett újra megtalálnom, hanem azt az időtöltést is, ami segít kiszakadni a mindennapok nehézségeiből, visszahoz a jelenbe, és az egekbe repíti a boldogságmérőt bennem. A lovaglás számomra ilyen. Hiszem, hogy felnőttként sem késő elkezdeni.

Lehet, hogy vannak, akik úgy gondolják, hogy ha már nem vagyunk gyerekek, elkéstünk a lovaglással, mert csak akkor van értelme, ha kiemelkedő versenyeredményeket tudunk felmutatni, de én nem értek velük egyet.  Szerintem maga a lovaglás nem korhoz kötött, és a teljesítménykényszert is jobb, ha elengedjük lóháton, hiszen pont az tesz minket feszültté, görcsössé, így elveszítjük a természetes rugalmasságot, és a ló is átveszi tőlünk a nyugtalanságot. Persze nem mindegy, milyen szinten szeretnénk lovagolni, ha valaki profi díjlovaglásról álmodik, valóban előny, ha minél előbb nyeregbe pattan, viszont ez a sportág is akkor csodás, ha önszántából, saját örömére végzi az ember, és nem kényszerként éli meg.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy az is teljesen rendben van, ha nem szeretnénk versenyezni, egyszerűen csak élvezni, ahogy összhangban létezünk a lóval, és megéljük a jelen pillanat örömét. Nem muszáj érmekre hajtani, apró célokat is lehet kitűzni magunk elé, hiszen magához mérten mindenki tud fejlődni, és nagyban növeli az önbizalmat már az is, hogy egyre magabiztosabban ülünk egy ilyen csodaszép óriás hátán. Szóval ne riasszon el senkit a gondolat, hogy felnőttként már elkésett azzal, hogy lovagolni tanuljon, ne fossza meg magát ettől az élménytől, ha a szívében ott a vágy!

Sok Győr környéki lovardában hódolhatunk szenvedélyünknek, az azonban nagyon fontos, hogy ne gondoljuk, hogy mindenhol ugyanolyan élmény a tanulás, jó, ha előre tájékozódunk, és megkeressük a hozzánk leginkább illő lovasudvart, hogy esetlegesen ne egy számunkra nem tetsző környezet vagy oktatási stílus vegye el a kedvünket egy életre a lovaglástól. Az sem mindegy, milyen lóval dolgozunk együtt, érdemes megtalálni azt, akivel teljesen egymásra tudunk hangolódni, hiszen teljesen más érzés úgy tanulni, ha megvan az összhang, a szeretet, a bizalom, a biztonság és a felszabadultság. 

Fel kell készülnünk arra, hogy a ló nem csak egy lelketlen munkaeszköz, egy csodaszép érző lény, egy tanító, egy barát, egy tréningtárs, egy kiváló terapeuta – tehát nem tekinthetünk úgy a lovaglásra sem, mintha biciklizni tanulnánk. A ló ugyanis kicsit sem hasonlít a bringánkra, nem fog mindennap ugyanúgy működni, saját érzésekkel rendelkezik, és bizony nagyon érzékeny, reagál ránk és a környezetére is, gyönyörűen visszatükrözi azt, hogy mi van épp bennünk. Így kénytelenek vagyunk szembenézni a belső világunkkal, eszközöket találni a nyugalmi állapot megtalálására, az ellazulásra. Ha mi idegesek vagyunk, az a lovon is pontosan látszik, meg fogja mutatni, hogy itt az ideje lelassulni, kiengedni a stresszt, és visszatérni a jelenbe. Az oktatóm erre egy nagyon szuper módszert mutatott, lóháton ülve kipróbáltam, milyen az, amikor arra az ütemre veszem a levegőt, ahogyan a ló lép. Hihetetlen érzés volt megtapasztalni azt, hogy a ló azonnal elkezdett rám figyelni, összekapcsolódtunk, és ahogy a kifújt levegővel kiáramlott belőlem a feszültség, úgy az állat is leengedett, ellazult, ezután már sokkal együttműködőbben, jobb kedvvel folytatódhatott a tanulás.

Csodálatos összhangban lenni egy ilyen gyönyörű, bölcs óriással, miért lenne ez az érzés korhatárhoz kötve?