Nagyjából huszonnégy éve a békécsabai „bajuszos” különítménnyel érkezett Győrbe, és részese volt annak az időszaknak, amikor a városban utoljára volt igazi futball-láz. Csató Sándor akkoriban kapitányként vezette ki az ETO-t a pályára, a következő NB II.-es fordulótól pedig vezetőedzőként teheti meg ezt. A Reszeli-korszak meghatározó játékosának az új stadionban is eszébe jutottak régi emlékek.

Most, hogy sétáltunk a pályára, bevillant a régi stadion képe, és az a hátborzongató érzés, amikor a Fradi ellen játszottunk, és tele volt az egész lelátó, 1998 májusában 28 ezer ember őrjöngött a nézőtéren – mutat a régi eredményjelző irányába Csató Sándor. – Az lett az év meccse, sajnos 3–2-re kikaptunk, de ma is azt mondom, az olyan meccsek miatt érdemes futballozni. A végén itt, a kispadoknál állt Nyilasi Tibor, a Fradi edzője, mindenkivel kezet fogott, és azt mondta, ő ilyen mérkőzést még nem látott Magyarországon.

Nem a Diósgyőr elleni nagy fordítás volt a legnagyobb élmény?

Azt a győzelmet természetesen az életben nem felejtem el. Bárhova megyek a városban, mindig mindenhol előkerül a téma, váratlan helyzetekben is. Nemrég voltam autót átiratni. Látták az ügyintézők leírva a nevem, rögtön jött a sztori, hogy ők is emlékeznek arra az estére, és hogy életük ETO-meccse volt. Akkor ősszel hét mérkőzést nyertünk zsinórban, az MTK-t is egy olyan találkozón vertük, amire ezrek kísértek el bennünket Budapestre. Mracskó kapásgólját szoktam mutogatni a gyerekeknek, hogy azért akkor is voltak futballisták.

Hogyan kerültek Győrbe a békéscsabai játékosok? Mi, szurkolók csak azt láttuk, hogy egyszerre nagyon sok bajszos focista lett a keretben.

Már majdnem aláírtunk Misivel a Honvédhoz, de hívtak Győrből is bennünket. Eljöttünk, megegyeztünk, de kérdezték, hogy tudunk-e egy jó balhátvédet. Persze, van, a Zahorán Zoli. Van-e esetleg ötletünk jobboldali támadóra. Naná, a Fodor Tibi. De kéne egy csatár is, mert azok is elmentek. Legyen a Szarvas Jani, és ez a kérdezz-felelek ment egy darabig, mi jöttünk hatan.

Mit hozott magával ez a társaság Győrbe?

Többet, mint néhány szál csabai kolbászt. Na persze abból is jutott bőven, de leraktuk egy jó közösség alapjait. Akkor kezdett edzőként Reszeli-Soós István, és telt házas meccseket akart. Mracskó oltogatta is rendesen: „Honnan is jöttél, Pista, Tiszakécskéről? Háromszáz néző előtt bohóckodtatok, egész évben nem volt annyi nézőtök, amennyit ide egy meccsre akarsz.” Bejött a terve, az emberek szerettek minket. Minden héten mentünk valami kis faluba, úgy fogadtak bennünket, mint a legnagyobb sztárokat.

Tervben volt az, hogy edzőként folytatja, vagy az élet hozta a kispadon játékos pályafutása végén?

Az volt a legnagyobb szerencsém, hogy Csank János egyből odavett magához a stábjába a Videotonhoz, aztán a Fradinál is dolgoztunk együtt. Utóbbi meghatározta a következő éveket is, mert mindenhova vele tartottam. Most is hetente többször beszélünk. Néha, amikor nézek egy BL-meccset, csörög a telefon, hogy „Ezt láttad? Azt láttad?” Sokszor én elfeledkezem arról, hogy edzői szemmel nézzem a focit, mert csak jól akarom érezni magam. Na, akkor telefonál János. Meghatározó személy ő az edzői karrieremben. Persze a mi munkánkat is az eredmény határozza meg.

Nehéz feladat következik. Milyen Csató-féle ETO-t láthat a közönség?

Mindenképpen előrébb kell lépnünk, mert ez a mostani állapot senkinek se jó. Szeretném beépíteni a fiatalokat, akiket elég jól ismerek, hiszen 8-10 játékossal a korosztályos csapatoknál már dolgoztam együtt. Én nem az ordibálós edző vagyok, játékosként is azt szerettem, ha az agyamra hatnak, észérvekkel. Ezt az utat követem most is, és remélem, elindulunk felfelé.