Megyei Felzárkózási Fórum

Rendben zajlik a megvalósítás

Fotó: Sajtóközlemény
Győr+
2019.11.19. 06:24

A Győr-Moson-Sopron Megyei Felzárkózási Fórum évente kétszer ülésezik, s fő célja, hogy olyan jó gyakorlatokat és lehetőségeket mutasson be, melyek segítik a projekt célcsoportjait s egyben példaértékűek- mondta Németh Zoltán az ülésen.

A megye elnöke beszédében kitért arra is, bár megyénkben munkaerőhiány van, mégis több tízezerre tehető azon emberek száma, akiket érint a projekt. A Győr-Moson-Sopron Megyei Felzárkózási Fórum olyan témákat érint, melyek relevánsak az esélyegyenlőségi célcsoportok helyzete, problémái, annak megoldása szempontjából. Ilyen a hamarosan elkészülő Szolgáltatási Út térkép is, mely az alapszolgáltatások megyei helyzetét, lefedettségét, elérését, vagy azok hiányát hivatott bemutatni.

„Fontos az is, hogy a Fórum tagjai, partnerei megismerjenek olyan jó gyakorlatokat, amelyek a felzárkózás szempontjából eredményesek, ezért az üléseken jól működő, eredményes projektek is bemutatkoznak” -tette hozzá Németh Zoltán.

A mai Felzárkózási Fórum ülés egyik témája az újonnan létrejött Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság bemutatkozása volt. Schweiglné Sipos Éva elmondta, a Főigazgatóság létrehozásával a társadalmi felzárkózás legnagyobb intézménye jött létre, s itt összpontosul a társadalmi felzárkózás körébe tartozó források elosztása és a szakpolitikai tervezés nagy része is.

„A társadalmi felzárkózás, esélyteremtés szempontjából alapdokumentumnak tekinthető a Helyi Esélyegyenlőségi Program is, mely a hátrányos helyzetű társadalmi célcsoportok nehézségeit tárja fel, s képzéssel, lakhatási támogatással, foglalkoztatással, valamint egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosításával kapcsolatos információkat tartalmaz”- hangsúlyozta az országos koordinátor.

A Fórum másik részében a jó gyakorlatok bemutatására került sor. A szanyi romatelep felszámolási projektet Funtek János, Szany jegyzője mutatta be. Kiemelte, a projekt keretében sikerült elérniük, hogy olyan képzéseket indíthassanak, amire a célcsoportnak leginkább szüksége van.

A Kapuvári Család és KarrierPONT működését Horváth Attiláné szakmai vezető ismertette, aki elmondta, a legnagyobb kihívás a külföldön dolgozó szakemberek hazacsábítása.

Kapcsolódó témák: #fejlesztés |