A tanárként, építészként és civil műemlékvédőként is legendás, négy éve elhunyt kollégájuk, Winkler Gábor archívumát rendezik éppen, hogy a nagyközönség elé tárhassák. Az építészoktatáson belül építészettörténetet, műemlékvédelmet és várostervezést tanítanak. A Széchenyi István Egyetem Építészettörténeti és Városépítési Tanszékén jártunk, és nem kerültük ki a kortárs építészetet sem.
A tanszék vezetője, dr. Veöreös András az egyetemi oktatói munka mellett az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának főtitkára és az örökségvédelmi hivatal munkatársa. Szerinte amikor arról van szó, hogy milyen lelke is legyen egy háznak, mindig sok múlik a tervező hozzáállásán. A munka egy része pszichológia, tudnia kell azt mondani az építtetőnek: „Értem, hogy te úgy akarod, szerintem viszont így esztétikusabb lenne. Lehet, hogy egy lakással kevesebb lesz végül, de talán jobb áron fogod tudni eladni a többit. Ronda házat ugyanolyan drága építeni, mint szépet”.
Arra a kérdésre, hogy a kortárs építészeti alkotásokból mik válhatnak később műemlékké, dr. Veöreös András szerint ma még nehéz lenne választ adni, hiszen a műemléki érték egyik mérőszáma éppen az idő. Több generáció is megőrzendőnek kell, hogy találja a védelemre szánt épületeket. Érdekes összevetés lehet ugyanakkor, hogy az egyes korokban a kivitelezői szempontok, beruházói igények milyen hatással voltak a tervezői munkára. Például az ezernyolcszázas évek végén is profitcentrikus kapitalizmus volt, mégis más filozófiával születtek lakó- és középületek, mint ahogy manapság mondjuk a társasházak egy része készül.
„A gondolkodásmód különbözősége más szempontból is izgalmas összevetésekre ad lehetőséget. Megnézhetjük például a göteborgi városházát. A harmincas években épült, és ma is ugyanazok a szőnyegek, székek vannak benne. Ugyanazok az ablakok, padló és falburkolatok. Eközben nálunk a szinte már mániákussá vált épületalkatrész-cserék nem segítik azt, hogy egy-egy értékes épület eredeti jellegében hosszútávon fennmaradjon. Lehet, hogy túl gazdagok vagyunk ehhez… Nemrégiben például az egyik faluban azt tervezték, hogy lebontják a régi plébániaépületet, és újat húznak fel helyette. A százéves épületben a hatvancenti széles deszkákból készült hajópadló, a domborműves cserépkályha, a festett mennyezet, minden ajtó, minden ablak, minden kilincs eredeti. Mégis újat akartak, pedig az új funkciók tökéletesen beilleszthetők lennének a régi épületbe” – mutat rá Veöreös András.
Ha pedig elértünk a falvakhoz, meg kell jegyezni, hogy a hagyományos falusi életforma eltűnésével a hagyományos falukép is eltűnt hazánkban. A viszonylag kis földterületen, néhány állattal való gazdálkodás, amire a falvaink megépültek, már nincs többé. Emiatt a hagyományos falusi épületállomány is szükségszerűen átalakult.
„Kétféle falutípust tudunk megkülönböztetni: a nagyvárosok agglomerációjában és az ezeken kívül lévőket. Nyilván a városoktól távolabb lévő falvak őrzik jobban az archaikus településképet. Ott viszont csökken a lakosságszám, alig építkeznek, az agglomerációkban ugyanakkor gombamód nőnek ki a földből a házak. Tavaly minden településen elkészült az arculati kézikönyv, a szakma megfogalmazta azokat az elvárásokat, amiket a falvak fontosabb részein építészeti szempontból követendőnek tart. Ezzel együtt is maradnak, lesznek olyan utcák, ahol a lakók és a tervezők felelőssége, hogyan alakul a településkép” – világít rá Veöreös András.
„Városok műemléki területként védett történelmi magjában megvan a szakmai kontroll, az örökségvédelmi hatóság megpróbál esztétikai szempontokat érvényesíteni az új épületek építése során is. De azt látjuk Győr, Sopron és Mosonmagyaróvár esetében is, hogy a belvárosokban is mindenhol lakni akarnak, és ezért a beruházók bevetnek minden trükköt. Előfordul például, hogy a lépcsőházból nyílik két előszoba, két konyha, két nappali, két fürdőszoba, és ez össze van kötve egy ajtóval. Egy lakásként szerepel a tervben, de amint megvan a használatbavételi engedély, abban a pillanatban két lakássá válik. Ami elsősorban élhetőségi szempontból kérdéses, hiszen dupla annyi terhelést jelent a teleknek és az utcának egyaránt. Ugyanakkor építészeti szempontból is van vonatkozása, mert másként kellene megtervezni egy tizennyolc lakásos, és megint másként egy kilenclakásos társasházat” – hangsúlyozza a tanszékvezető, aki szerint a műemlékvédelemmel kapcsolatos pesszimizmusnak helyben azért nincs alapja.
„A műemlékvédelemről többen úgy tartják, hogy kvázi megszűnt, de helyben ezt nem látjuk. Itt a megyében élvezzük a kormányhivatal támogatását. Az egyetemi oktatói munka mellett tizenöt éve dolgozom az örökségvédelmi hatóságnál. Nagyjából ugyanazt a feladatot látjuk el, mint korábban, legfeljebb egyszerűsödtek az eljárások. Ugyanakkor kétségtelenül nagy változás, hogy országos viszonylatban a felügyelői kar teljesen lecserélődött. Hiányoznak a sok irányból képzett, tapasztalt, műemléki szakmérnök végzettségű felügyelők. Fiatalok vannak, rutin nélkül, és nincs kitől tanulniuk” – mondja Veöreös András.
Ezért is fontos, hogy jó műemlékvédelmi szakemberek kerüljenek ki az Építészettörténeti és Városépítési Tanszékről, ahol az építészoktatáson belül építészettörténetet, műemlékvédelmet és várostervezést tanítanak. A tanszéki munkatársak döntő része a gyakorlatban is dolgozik, akár a műemlékvédelmi hatóságnál, akár tervezőként. A szakmában és a kutatásokban szerzett tapasztalataikat így hatékonyan be tudják építeni az oktatásba.
Az új tanterv szerint a műemlékvédelem specializáció mesterszakon, illetve az osztatlan képzésben a negyedik tanévben érhető el a hallgatók számára. A műemléki kutatások, a műemlékvédelemmel kapcsolatos műszaki vizsgálatok megismerése, illetve a műemléki szempontú tervezési feladatok tartoznak a tematikába. A korábbi tanszékvezető a nemzetközi szinten is elismert építész-szociológus Ekler Dezső volt. Az új tantervet vele együtt dolgozták ki.
„Megpróbáljuk hallgatóinkat bevezetni abba a gondolkodásba, hogy nemcsak egy üres telekre lehet tervezni, hanem akkor is, ha ott már áll egy épület. Nézzék meg, hogy abból az épületből mi az, ami műszaki vagy eszmei érték szempontjából hasznosítható. És itt nem feltétlenül csak a jogilag védett ingatlanokról beszélünk, hanem általában minden régi épületről. Azt gondolom, hogy a jövő építész nemzedékének ez egy fontos feladata lesz, mert talán eljutunk oda, hogy amink van, az érték. Nem kell mindent kidobni” – hangsúlyozza a tanszékvezető, aki büszke arra, hogy a tanárként, építészként, és civil műemlékvédőként is jelentős munkásságú Winkler Gábor professzorral dolgozhatott együtt.
A tanszék legendás oktatójáról szakkollégiumot neveztek el, rajzokból, fényképekből, dokumentumokból, könyvekből álló hagyatékát pedig Kottmayer Tibor irányításával nagy gondossággal rendezik annak érdekében, hogy a rengeteg kincset, könyvet és fotóanyagot tartalmazó Winkler Gábor archívum mindenki számára kutathatóvá váljon.
Fotó: Májer Csaba József
Nyerges Csaba/Széchenyi István Egyetem