Nagy volt a sürgés-forgás május 1-jén a Győri Állatmenhelyen, rengetegen álltak sorba azért, hogy feldobhassák az árva kutyusok napját egy kiadós sétával. Egy nagymama, egy anyuka és két kisgyermek is érkezett, kezükben fotókkal és egy újságcikkel – ők nem sétáltatni jöttek. Egy különleges napról emlékeztek meg, arról, amikor innen, a menhelyről vihették haza új családtagjukat.
Sokan vagyunk Győrben és környékén, akik figyelemmel kísérjük a Győri Állatmenhely árváinak életét. Összefogunk, ha segítségre van szükségük, és együtt örülünk, ha végre gazdira találnak kedvenceink. A menhely utáni életről azonban már keveset hallunk – talán ezért is olyan szívet melengető Gombóc története.
Barnus, Simigla Zita, Tamás és Kozma Györgyné
Gombócot kilenc éve, május 1-jén fogadták örökbe a Győri Állatmenhelyről. A család – Kozma Györgyné (nagymama), Simigla Zita (anyuka), Tamás és Barnus (gyerekek) – visszatért a menhelyre az évfordulón, hogy megemlékezzenek a nagy napról, megmutassák a dolgozóknak, milyen boldog otthonában az idősödő szőrmók. A Győr Plusznak is elmesélték történetüket.
Ilyen volt Gombóc, amikor befogadták
A csornai Kozma Györgyné még 2010 áprilisának végén figyelt fel az akkor három év körüli kan kutuysra, Gombócra – akkor az unoka, Tamás másfél éves volt, testvére, Barnus pedig még meg sem született. A nagymama egy újság hirdetései közt látta meg a bozontos kutyát, akit nyugodt természetűnek írtak le. Azonnal megtetszett neki: „Másfél éves unokám mellé ideális lesz” – gondolta magában.
Tamás és anyukája Gombóccal még 2010-ben
Nem is hezitáltak sokat, május 1-jén felhívták a Győri Állatmenhelyet, hogy érdeklődjenek, megvan-e még a kutya, és ezzel tulajdonképp el is dőlt Gombóc sorsa. „A válasz igen volt, azonnal indultunk is megnézni a kiszemelt kutyust. Izgatottan léptünk be a menhely kapuján, az ott dolgozók kedvesen fogadtak, pontos jellemzést adtak a kutyusról. Rövid ismerkedés után kiderült, ő tényleg az ideális kutya számunkra” – mesélt az örökbefogadás részleteiről Kozma Györgyné, aki úgy fogalmazott, mivel tudták, hogy a menhelyes kutyák a leghálásabb állatok, rögtön eldöntötték, hogy hazaviszik. Nem kellett csalódniuk: „Gombóc nem hazudtolta meg önmagát, a nagy udvarban hamar megtalálta a helyét, beilleszkedett a családi életbe. Nagyon szelíd, nyugodt természetű, a gyerekeket imádja” – mesélte a boldog gazdi, akinek szavaiból is érződik, egyáltalán nem bánta meg az örökbefogadást, sőt, hálás azért, hogy így alakult az életük.
Eltelt 9 év: Tamás megnőtt, Barnus, a kisöcsi szintén nagy már, Gombóc pedig öregszik, de boldog
Azóta eltelt kilenc év, ahogy a fotón is látszik, Tamás megnőtt, és még két unokával bővült a család, akik szintén az őszülő négylábú hűséges játszópajtásai lettek, de egy ifjú kutyust is kapott maga mellé Gombóc, akivel összebújva alszanak a házban. „Most már ugyan megöregedett, lassabban mozog, néhány ősz szőrszál is megjelent, de ugyanolyan lelkesen fogad, mikor hazaérek és örömében még mindig körbe futja az udvart” – magyarázta a gazdi, aki már tudja, milyen nagy ajándék együtt élni egy menhelyi kutyával, és azt reméli, Gombóc még sokáig vele marad. „Aki az örökbefogadáson gondolkodik, bátran vágjon bele, nem fogja megbánni!” – biztat mindenkit Kozma Györgyné, és Gombóc történetét ismerve is azt mondhatjuk, tényleg megéri befogadni egy menhelyi állatot.
Kövesse a Győr+ Mancsokat a Facebookon is!
Szerző: Bodrogi Sára
Képek: Simigla Zita és Győri Állatmenhely