„A nézők tele fogják sírni a zsebkendőjüket a színházban”
Elérkeztünk 2012 utolsó színházi premierjéhez: egy monumentális, fájdalmasan gyönyörű drámát mutat be a győri nemzeti szombaton. Victor Hugo romantikus regényét, A nevető embert Forgács Péter, a színház igazgatója álmodta a színpadra.
A történet szerint Ursus, a filozófus két gyermeket talál: egy fiút, kit úgy megcsonkítottak, mintha mindig nevetne, és egy vak kislányt. Magához veszi őket, később a fiatalok egymásba szeretnek, szerelmük azonban tragédiával végződik. A rendezőt, Forgács Pétert kérdeztük.
Ifjúságának kedvenc regénye A nevető ember. Mi fogta meg a történetben?
A tisztasága. A vak lány és a megcsonkított fiú szerelme gyönyörű, az egyik legszebb dolog, ha két nehéz sorsú ember megtalálja egymásban a boldogságot. Olyan típus vagyok, aki vágyik az ehhez hasonló tisztaságra, és a közönségnek szeretném megmutatni, hogy ilyen is létezhet.
Mennyire nehéz egy ilyen monumentális darabot színpadra állítani?
A győri színpad is monumentális, szokták mondani, hogy a rendező szakos hallgatóknak van első, második, harmadik, negyedik osztály, meg Győr. Aki elkezd rendezéssel foglalkozni és megjárja Győrt, netán sikeres darabot hoz létre, az gyakorlatilag már tud monumentális darabot rendezni. De A nevető ember színpadra állítása a tapasztalt rendezőknek sem könnyű feladat. Nagyon figyelni kell minden részletre, meg kell adni a monumentalitását, hogy a hátsó sorokban ülők is lássák a részleteket. Azért is komplikáltabb látványilag és fizikálisan a darab, mert úgy álmodtam meg, hogy mindenféle truvájok színesítsék: különleges maszk, tánckar, látványszínház, árnyjáték, fények, zenék, vetítések, tehát nagyon érdekes előadás születik.
Az alkotás közben pedig a színészeket a tenyerén hordozza.
Valóban így van, nagyon szeretem a színházunk színészeit, kiváló, tehetséges társulattal büszkélkedhetünk. Nagyon adok arra, hogy a próbákon jó hangulatban dolgozzunk. A nevető emberben majdnem mindenki szerepel, és egytől egyig, a legkisebb szereptől a legnagyobbig hatalmasat alakít mindenki. Azok is alázattal teszik a dolgukat, akiknek három mondatuk van.
Mi alapján választotta ki a színészeket a három főszerepre?
Abszolút főszerepnek tekintem a további 4-5 szerepet is. De ha csak a három karaktert nézzük: a vak lányt Szina Kinga játssza, a megcsonkított fiút Járai Máté, a filozófust pedig Dörner György. Egyiküket sem kell bemutatni a győri közönségnek, mindegyikük ismert és nagyon tehetséges. Fiatal romantikus hősöket a legnehezebb előadni, ezért általában érettebb színészek szokták játszani az ilyen karaktereket. Kinga és Máté is idősebbek annál, mint akiket alakítanak. Hezitáltunk is, hogy kiket válasszunk, de jól döntöttünk. Nagyon szépen játszanak, Kinga olyan gyönyörű, mint egy tizenéves lány, Mátétól pedig egy új színt ismerhetünk meg. Olyan tehetségesek ők, hogy észre sem lehet majd venni az életkorbeli különbséget. Ursust, a filozófust alakító Dörner Györgynek pedig a fanyar humora, tapasztaltsága, több évtizedes pályafutása adja meg az alapot az egyik főszerep eljátszására.
Miért karácsonyra időzítette ezt a megrázó darabot?
A tömlöcbeli jelenetnél jut csak eszembe, hogy nem illik a karácsonyi hangulathoz a darab. Viszont az azután következő jelenetek feloldják a kegyetlenségeket, az egész megszépül, és a vége is a szent ünnepre hajaz. Biztos vagyok abban, hogy a nézők telesírt zsebkendővel fognak kimenni a színházból, mély benyomást teszünk majd rájuk. Azt gondolom, hogy értékeket kell képviselni, nem muszáj vígjátékot, musicalt, operettet játszani azért, mert karácsony van. Igenis, csókolja meg szívünket az érzelem.
Zoljánszky Alexandra
Fotó: Marcali Gábor