Címke: gólyahét
Hirdetés
Győr+ 2024.08.28.

Elstartolt a gólyahét

A Széchenyi István Egyetemen mindig zajlik az élet, most sincs ez másként, hiszen napokon belül elstartol az újabb szemeszter. A sok épület közötti eligazodásban és az ismerkedésben azonban nem hagyja magára elsőéveseit a SZE, ezen a héten ún. Gólyahetet tartanak számukra, ahol számos vetélkedő, szakmai előadások, na meg persze szórakozás is várja őket.

Győr+ 2024.08.14.

Gólyatali: másodszor szervezett közösségépítő pikniket az egyetem

A tavalyi nagy sikerű Gólyatali után ismét közösségépítő pikniket szervezett a leendő elsőévesek számára a győri Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzata, ahol szórakoztató játékok kíséretében, de kötetlen formában ismerkedhettek egymással a résztvevők. A több száz főt megszólító esemény remek lehetőség volt azoknak is, akik ott lesznek a Gólyahéten, azonban még a nyár folyamán találkoznának szak- illetve évfolyamtársaikkal.

Pulai Sarolta 2023.08.30.

Fantasztikus hangulattal vette kezdetét a gólyahét

Több száz elsőéves hallgatótól volt hangos az Egyetemi Csarnok szerda délután. Hivatalosan is megkezdődött a gólyahét a Széchenyi István Egyetemen. A győri felsőoktatási intézménybe közel 5000 hallgató nyert felvételt az idei szemeszterben.

Hirdetés