Kinevezés

Velekei László lesz a Győri Balett új igazgatója

Fotó: O. Jakócs Péter
Papp Zsolt
2020.05.20. 16:37

Kiss János megbízatása június 30-án jár le, 29 év után adja tovább a társulat vezetését. Utódja a Győri Balett művészeti vezetője és koreográfusa, Velekei László lesz, akinek kinevezését dr. Dézsi Csaba András polgármester szerdán adta át.

A Győri Balett tavaly kettős évfordulót ünnepelt, hiszen a társulat a negyvenedik évadát élte meg, míg alapító tagját és vezetőjét, Kiss Jánost a 60. születésnapja alkalmából köszöntötték. Kiss János azt már korábban jelezte, hogy a rendkívül sikeres, nemzetközileg is elismert társulat közel három évtizedes vezetése után már nem pályázik újra a posztra, és utódjául Velekei Lászlót szeretné látni.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester szerdán jelentette be, hogy 2020. július 1-től a Győri Balett igazgatója Velekei László, a társulat eddigi művészeti vezetője és elismert koreográfusa. Az új igazgató megbízatása 2025. június 30-ig szól.

„A Győri Balett a város egyik nagy értéke, amelyben óriási szerepe van Kiss Jánosnak. Nemcsak művészeti tevékenysége példaértékű, hanem az emberi hozzáállása, az elhivatottsága, amellyel a társulat érdekeit helyezte előtérbe” – mondta a polgármester, utalva arra, hogy Kiss János nem csupán megnevezte, hogy kit látna szívesen utódjaként, de mindenben segítette és fel is készítette ezen az úton. A polgármester gratulált Velekei Lászlónak, és azt kívánta, legalább olyan sikeres legyen, mint elődje. Dr. Dézsi Csaba András megemlítette a győri kulturális negyed terveit is, amely a Győri Balett számára is új távlatokat nyithat majd.

Kiss János, dr. Dézsi Csaba András és Velekei László

„Köszönöm a bizalmat, amit most a várostól kaptam, igyekszem megfelelni az elmúlt évek magasra tett mércéjének” – kezdte Velekei László, aki azt is elmondta, a pályázata mottója a tradíció és innováció volt, vagyis a Győri Balett hagyományos értékeire építve szeretné újragondolni arculatukat, és még szélesebb körben megszerettetni a közönséggel a balettet.

„Az egyik fő küldetésemnek tekintem, hogy még inkább nyissunk a fiatalok felé, ehhez pedig új eszközökre is szükség lesz, így a nekik szóló előadásokban megjelenhet a virtuális tér, a mobil eszközök, a különböző alkalmazások világa, de természetesen a központban továbbra is a táncművészet áll” – fogalmazott kérdésünkre Velekei László.

A kinevezés kézjegyekkel való hitelesítésének pillanata

Kiss János 29 éve, Markó Iván után lett a társulat vezetője. A leköszönő igazgatót az érzéseiről kérdeztük, és mint mondta, ő a legboldogabb azért, mert jó kezekben tudhatja a társulatot.

„Egy tehetséges és elhivatott, a művészetért és a társulatért dolgozó személy lesz a Győri Balett harmadik vezetője. Köszönöm Győrnek az elmúlt 41 évet, köszönöm a közönség szeretetét, amely lehetővé tette, hogy előadásról előadásra megszülessen a csoda a színpadon. Természetesen a jövőben is azon leszek, hogy a Győri Balett még sikeresebb lehessen.”

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #Győri Balett |