Széchenyi István Egyetem

Csaknem négyszáz mérnök diplomázott

Győr+
2020.02.16. 19:05

Bár sikeresen teljesítették egyetemi tanulmányaikat, a tanulást nem szabad abbahagyniuk, annyira gyorsan változik a világ – ez az üzenet is elhangzott a győri Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának, valamint a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának közös diplomaátadó ünnepségén szombaton.

„Tartalmas éveket töltöttem itt. Az egyetem első napjától kezdve tevékenykedem a SZEnergy Teamben, ahol elektromos autókat fejlesztünk és azokkal versenyzünk. Három és fél éve a csapat vezetője vagyok. Szakmailag és emberileg is sokat fejlődtem. Kicsit több munkabefektetéssel járt, de bátran mondhatom, hogy megérte” – válaszolta kérdésünkre Pusztai Zoltán a diplomaátadó kezdete előtt, miközben a háttérben már zsúfolásig megtelt végzősökkel és hozzátartozóikkal az Egyetemi Csarnok. A fiatalember már most az egyetem Járműipari Kutatóközpontjában dolgozik, amit folytatni fog, csak most már a gépészmérnöki mesterképzés elvégzését tanúsító oklevéllel a kezében.

A jánossomorjai Bán Bianka a műszaki menedzser alapszakot teljesítette sikeresen. „Nagyon élveztem az egyetemi éveket. Nem volt könnyű, meg kellett küzdeni a diplomáért” – mondta. Az elmúlt egy évben gyakornokként dolgozott egy mosonszolnoki cégnél, jelenleg pedig állást keres, s abban bízik, hogy hamar sikerrel jár.

Rajtuk kívül az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar, valamint a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar csaknem négyszáz hallgatója vehette át diplomáját az ünnepségen. Az eseményt dr. Horváth Balázs, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar dékánja nyitotta meg, majd dr. Hanula Barna, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja mondott köszöntőt, aki úgy vélte, a frissdiplomások elértek egy út végéhez, ami egyúttal egy út eleje is. „Annyira gyorsan változik a világ, különösen a műszaki pályákon, hogy ezután még többet és még gyorsabban kell tanulni, csak a tétje nagyobb lesz” – fordult a dékán a végzettekhez, akiktől azt kérte, ha terveznek valamit, tegyék úgy, mintha maguknak terveznék. Beszélt arról is, hogy sokak számára a „munkadarab” néhány éven belül az ember lesz. „Legyenek olyan főnökeik kollégáiknak, amilyet maguknak kívánnak” – mondta ezzel kapcsolatban, ezenkívül mindenkinek boldogságot kívánt a munkájában és a magánéletében.

Fotó: Kun Zoltán/SZE hírek

A búcsúzó diákok nevében Boda András mérnökinformatikus hallgató köszönt el az egyetemtől. Többek között azt mondta: „A továbbiakban is felelősen, bölcsen kell dönteni. A legfontosabb, hogy soha ne hagyjuk abba a tanulást. Ezzel a diplomával nem jutottunk el szakmánk csúcsára, még csak elkezdtük megmászni a képzeletbeli hegyet.”

Németh Katalin, az Audi Hungaria Zrt. oktatási-tudományos kooperációs vezetője beszédében a vállalat és az egyetem együttműködését méltatta, a Széchenyi István Egyetemet pedig stratégiai partnernek nevezte. A duális képzés kapcsán a kétirányú tudásáramlás és a gyakorlatorientáltság fontosságát hangsúlyozta.

Az ünnepségen az egyetemen működő szervezetek fejlődéséért végzett szakmai munkájáért az Arrabona Racing Team, a SZEnergy és a SZEngine csapatok tagjai közül Dancsecz Tamás, Farkas Zsolt, Hunyadi Gergely, Kecskeméti István, Kerék Attila, Kiri Máté, Kovács Márió, Pusztay Bence, Kiss Szabolcs és Pusztai Zoltán kapott Pro Progressum Díjat. Kiemelkedő közösségi munkájáért több mint húsz hallgató részesült Pro Auditoribus Díjban: Bán Bianka, Egri Regina, Hartal Eszter, Magassy Soma, Szladik Dorottya, Kovács Gergő, Szép Martin, Dékány Balázs, Hegyi István, Kerék Attila, Kovács Márió, Adamkó Dániel, Elek Anita Barbara, Reisz Enikő, Sohár Márk, György Bálint, Kutas Lajos, Krisztián Miklós, Varga Ákos, Boda András és Horváth Milán.

Fotó: Kun Zoltán/SZE hírek

A diplomaátadó ünnepség zárásaként a három kar frissdiplomás hallgatóinak ünnepélyes eskütételét a karok vezetői fogadták.

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #Széchenyi István Egyetem |