Ingyenesen igénybe vehetők

Bővült a győri e-töltők listája

Fotó: E.ON
Győr+
2020.02.12. 09:34

Két új helyen is ingyenes töltési lehetőség várja az e-autósokat Győrben: az ALDI Fehérvári úti és Szauter Ferenc utcai üzletének parkolóiban összesen két AC és egy DC töltőpontjának segítségével tölthetők fel az elektromos- és plug-in hybrid autók akkumulátorai.

2018 őszén kötött az ALDI és az E.ON megállapodást arról, hogy 123 magyarországi ALDI-üzlet parkolójában lesz elérhető az energiavállalat által telepített és üzemeltetett 360 töltőpont. Az országosan 82 települést érintő hálózat kiépítése 2019 tavaszán kezdődött meg, azóta pedig Nyíregyházától Debrecenen át Zalaegerszegig immár 10 megyében 37 töltőpontot adott át a két cég. A tervek szerint ebben az évben minden hiányzó üzlet esetében átadják a töltőpontokat és teljes lesz a 123 áruházat érintő hálózat.

A most átadott töltők közül a Szauter Ferenc utcában található AC töltő egyszerre kettő, a Fehérvári úti ALDI-nál üzembe állított két töltő egyszerre akár négy autót is kiszolgálnak. Ez utóbbi áruháznál az egyik töltő 25kW-os DC gyorstöltő. A szolgáltatás a hálózat kiépítésének kezdete óta ingyenes, így jelenleg is díjfizetés nélkül lehet igénybe venni.

Kapcsolódó témák: #gazdaság | #közlekedés |