Győr+ Rádió

Így ismerkedj tudatosan! – Egy párkapcsolat evolúciója 1. rész

Illusztráció: Pixabay
Bajzát Zsuzsi
2022.05.05. 16:51

Vajon tudjuk-e mikortól beszélünk két ember esetében ismerkedésről? Az első összepillantásnál? Az első érdeklődő üzenetváltásnál? Vagy már akkor megfordul a fejünkben a lehetséges közös jövő, amikor még nem is történt semmi közöttünk? Pilát Gábor szerint a tudatos ismerkedés önmagunk feltérképezésével, a vágyaink megfogalmazásával kell kezdeni. Ezek nélkül gyakran olyan álomvilágba ringatjuk magunkat, ahol mi magunk vagyunk az egyetlen lakók.

Sokszor beleesünk abba a hibába, hogy sorozatosan egymás után elkövetjük azokat a lépéseket, amik már az elején nyilvánvalóan ugyan abba a helyzetbe sodornak bennünket, amiből menekülnénk – fogalmazott a párkapcsolati tanácsadó, aki májusban a Győr+Reggeliben segít a rádióhallgatóknak eligazodni a párkapcsolatok útvesztőjében. 

Az ismerkedés nulladik lépése tehát az, hogy tisztában vagyunk a saját vágyainkkal, elvárásainkkal. Ha ez megtörténik, akkor az már jó alap a célzott keresésre, a másik bevonzására. Sok múlik azon is, hogy miként kommunikálunk egymással. A gyermekvállalás talán nem első randis téma, de arról mindenképp érdemes beszélni, hogy ki mit vár el egy kapcsolattól – fogalmazott a szakértő.

Az online térben nagyon könnyű hamis képet kialakítani magunkról. Az ember gyakorlatilag azt mond, és mutat magából, amit szeretne, ez pedig könnyen megtéveszti a másikat. Az őszinteség tehát kulcsfontosságú, nem csak a másikkal, hanem magunkkal szemben is. E mellett az is gyakori jelenség napjainkban, hogy a “túlkínálat” gyakran túlzott elvárásokhoz vezet. Mivel sok hal van a netes tengerben, kevés a kitartás amellett, amelyik valamiben nem felel meg teljesen az elvárásainknak. A továbblépés pedig legtöbbször inkább csendes, mint sem fair. A ghosting jelensége egyre gyakoribb, hiszen névtelenül, egy profilkép mögé bújva pár kattintással azonnal eltűnhetünk a másik életéből, mintha semmi sem történt volna. 

A téma jövő szerdán folytatódik a 100.1-en, ebben a műsorban a netes ismerkedés viszontagságairól, és mesterfogásairól faggatják majd a műsorvezetők Pilát Gábor előadót, írót, párkapcsolati szakértőt. 

Műsorvezetők: Bajzát Zsuzsi, Nagy Roland

Kapcsolódó témák: #Győr+ Rádió | #párkapcsolat | #szerelem |