
Jubileumi gálaesttel ünnepelte fennállásának tizenötödik évfordulóját az Audi Hungaria Iskolaközpont. A rendezvényen – többek között – részt vettek az alapítók, az Audi Hungaria Zrt., és az iskolát működtető alapítvány kuratóriumának képviselői, köztük Helmut Seiler alapító igazgató, dr. Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. igazgatóságának korábbi elnöke. Megtisztelte jelenlétével az eseményt Christiana Markert, a Német Nagykövetség követ-tanácsosa, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő és Kósa Roland alpolgármester.
Másfél évtizede 58 diákkal, 8 pedagógussal, 3 évfolyamon indult az oktatás, ma pedig 850 diák tanul az intézményben. Közben nagymértékben kibővült és teljesen megújult az iskola.
Havassy Tünde, az intézményfenntartó közalapítvány elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: „Senki nem gondolta, hogy ilyen nagyra fogunk nőni. Akik idejárnak, modern és szép környezetben tanulhatnak, nemzetközibbek és kipróbálhatják magukat különböző projektmunkákban.”

Christiana Markert követ-tanácsos beszédében kiemelte: „Tizenöt év alatt német példa alapján kialakult egy oktató-nevelő képzés óvodától az érettségiig, illetve a szakképzésig. Mindez egy olyan hálózat része, melyben 136 iskola működik együtt. A gyerekek két kultúrában, két nyelven tanulnak. Ez nap mint nap folyamatos elköteleződést jelent a német-magyar együttműködés mellett, s túlmutat az osztálytermeken” – mondta, s hozzátette: „Aki németül beszél, egyértelmű előnnyel bír a szolgáltatás és az ipar területén.”

Dr. Knáb Erzsébet, a Széchenyi Egyetemért Alapítvány elnöke, korábban az Audi személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója is visszatekintett a kezdetekre: „Tizenhét évvel ezelőtt dr. Thomas Faustmann lenyűgözött a gondolattal, hogy Győrben építsünk fel egy német iskolát. Sőt, ennél többet is kínált: szellemiséget, történelemtudatosságot, a jövőre való nyitottságot és toleranciát. Ezek az értékek eljutottak Győrig. Az ötlet, hogy egy gazdasági cég iskolát alapítson arra mutatott rá, hogy van társadalmi felelősségvállalás.” – hangsúlyozta, s köszönetet mondott mindazoknak, akik az alapítás nehéz és bonyolult folyamatában részt vettek.

A rendezvényen közreműködtek a Győri Balett és a Győri Filharmonikus Zenekar művészei, Karsai-Kruch Klára előadóművész, Zselló Mira és Porcza Martin, valamint az Audi Iskola tanulói és óvodásai.







































Galéria: Ács Tamás