„Új polgármester, új feeling, új munkatempó”

Győr+
2020.01.31. 20:14

A péntek délelőtti közgyűlést követően sajtóbeszélgetésre invitálta a média munkatársait a frissen beiktatott dr. Dézsi Csaba András polgármester. A kampányidőszakban azt ígérte, rendszeresen kommunikál majd a győriekkel, és elmondása szerint azt is fontosnak tartja, hogy az itt élők hiteles hírekből, tudósításokból tájékozódhassanak a városvezetés munkájáról.

Hagyományteremtő szándékkal szervezett sajtóbeszélgetést dr. Dézsi Csaba András polgármester, amelyet az alpolgármesterek rövid bemutatásával kezdett.

Fotó: Marcali Gábor

Radnóti Ákost fiatal, dinamikusan dolgozó politikusként jellemezte, aki pedig azt ígérte, még határozottabban fogja képviselni a győriek érdekeit a városüzemeltetés terén. A második ciklusát kezdő alpolgármester területe kiegészült a nemzetközi kapcsolatok, illetve a környezetvédelem ügyeivel.

Fotó: Marcali Gábor

A polgármester Szeles Szabolcsról elmondta, régi motoros a Fideszben, hiszen 1989 óta tagja a pártnak. A klasszikus Fidesz irányába az autoritást képviseli, emellett pedig a szakmaiságot, hiszen közgazdász. „Nem készültem erre a feladatra, ami rendkívül megtisztelő. Régóta szolgálom a városomat, mindig igyekeztem kellő tisztelettel és alázattal dolgozni önkormányzati képviselőként is. Elválaszthatatlan kapocs köt Győrhöz, és alpolgármesterként is azon leszek, hogy szeretettel, alázattal, szakmaisággal lássam el a feladataimat” – hangsúlyozta a frissen kinevezett, pénzügyi területért felelős alpolgármester.

Fotó: Marcali Gábor

Dr. Dézsi Csaba András elmondása szerint dr. Pergel Elzának nagy szerepe van abban, hogy elindult a választáson, többek között ő győzte meg ugyanis arról, hogy vállalja el Orbán Viktor miniszterelnök felkérését. „Szakmai és egyben baráti, lélekben összetartó vezetése lesz Győrnek” – jelentette ki a polgármester. Dr. Pergel Elza a KDNP helyi szervezetének elnöke, jogász. „Imádom a szakmám, mindig is jogásznak készültem, ez a felkérés viszont egy olyan gyönyörű feladat, amit hiba lett volna visszautasítani. Bízom benne, hogy mindhárman megfelelünk a feladatunknak” – mondta el a bemutatkozását követően dr. Pergel Elza, aki az egészségügyi, szocális, oktatási, idősügyi, esélyegyenlőségi és nemzetiségi ügyekért felel mától.

Fotó: Marcali Gábor

Dr. Dézsi Csaba András visszautalva a közgyűlésre elmondta, két olyan fontos ügyről döntöttek ma képviselőtársaival, ami a húsz pontos programjában szerepel. „Leültem a háziorvosokkal és a Petz-kórház menedzsmentjével is, hogy megoldást találjunk arra, hogy a sürgősségi osztályon csökkenjen a várakozási idő. Eddig nem tudtak megállapodni a felek abban, hogy a háziorvosi ügyelet az osztály közvetlen közelében működjön. Egy olyan közvetítő kellett, aki érti mindkét álláspontot. Sikerült megállapodnunk, ezáltal 5-6 órával csökkent a várakozási idő” – fejtette ki a polgármester, és hozzátette, hogy a háziorvosok kérték, legyen egy képviselőjük a hivatal egészségüggyel kapcsolatos bizottságában – ez is megtörtént.

Fotó: Marcali Gábor

„A közgyűlésen azt mondtam, hogy ez életem egyik legfontosabb napja, s azt is, hogy az ünnepnapokat zömében eddig is munkával töltöttem. Ez így van most is. Egy másik fontos ügyet is elfogadtunk ma, mégpedig a Püspökerdő védetté nyilvánítását, ami persze nem azt jelenti, hogy az erdőgazdálkodók időnként nem fognak kivágni egy-egy fát” – mondta és emlékeztetett arra is, hogy a marcalváosi kiserdőt is megvédik a beépítéstől, és itt is pótolni fogják a kivágandó fákat. „Olyan lesz, mint a Yellowstone park, csak Maci Laci nélkül” – viccelődött, majd a komminukációs stílusára is utalva hozzátette: „Új polgármester, új feeling, új munkatempó.”

Fotó: Marcali Gábor

Kitért rá, harminc éve újságíróként is dolgozik, tudja, hogy ez egy kemény hivatás. „Megismertem számos újságírót. Sokakat tisztelek, és alapvetően minden kapcsolat a tiszteletre épül. Ha tiszteljük egymást, akkor őszinték vagyunk egymáshoz és tudunk beszélgetni. A sajtóval való kapcsolattartás elsőrendű számomra az emberekkel való kapcsolattartás mellett” – erősítette meg a kampánya során tett vállalásokat dr. Dézsi Csaba András, aki végezetül úgy fogalmazott: olyan módon szeretne polgármesterként dolgozni, hogy az emberek lássák, nem szavaztak rosszul és úgy, hogy akik nem rá szavaztak, azt mondják, hogy érdemes legközelebb neki bizalmat szavazni.

Szerző: Zoljánszky Alexandra
TV-s szerkesztő: Zombai- Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #közélet | #választás2020 |