Győr+
2018.05.02. 20:26

Torokfájásra sült karaj

Itt a nyár! Hirtelen elindult a fagylaltszezon, kevesebb a ruha és egy jópofa kis megfázást már össze is szedtünk. A köhögésre azonban van egy bevált és finom módszerem: a forró vajas, mézes tej. Most is elkészítettem, de kivételesen, a tepsibe, a karajra is löttyintettem az itókából!

Vállveregetéssel folytattam, mert jó ötlet volt, majd meg is magyaráztam magamnak. Nagy baj semmivel sem történhet, ha tejben, vajban fürösztjük. Arra gondoltam, ha Kleopátrának jó volt és a légcsövemnek jó volt, akkor e becses párhuzam után a sertés karajnak is kitűnő lesz! Morbidnak tűnhet, de valójában minden húsnak és bőrnek, akár mozog, akár nem, a legnagyobb kényeztetés a tej! A kecskét saját tejében fürösztik pácként sütés előtt, a kacsa bőrét sütés közben tejjel locsolják, de még a pácolt halakat is tejben áztatják, hogy elillanjon az iszap íze. Tehát, bátran tessék használni a fehér fürdőt, mert mindent és mindenkit kizárólag kényeztet! Azonban a légcsőre való módszeremet is elárulom, amiből elindult a remek gondolat: 2 dl tejet felforralok, majd belekeverek egy evőkanál mézet és fél evőkanál vajat, elkeverem és picit hűtöm! Melegen kell meginni, hogy hasson, de a torokfájásra, a tejben található baktériumok és hőmérséklete miatt nem jó!

 


Bevásárló lista

1 kg csont nélküli karaj

2 dl tej (min.2,8%)

1 evőkanál méz

fél evőkanál só

3 gerezd fokhagyma

1 evőkanál vaj (82%)

frissen őrölt bors

5 dkg érlelt sajt

1 db sütőzacskó

 


Elkészítés

1- A karajt vékonyan felszeletelem, de nem vágom végig, hogy egyben maradjon. Besózom, kicsit borsozom és fél órán át hagyom pihenni.

2- Egy sütőzacskóba teszem a húst és ráöntöm a meleg tejben elkevert, mézet és vajat, 1 órán át állni hagyom.

3- Sütés előtt még beledobom a fokhagymákat félbevágva, lezárom a zacskó száját és előmelegített sütőben, 150 fokon 40 percig sütöm, a szájával lefelé fordítva.

4- A letelt 40 perc után, kiveszem a tepsit, kibontom a zacskót, a sütőt 200 fokra melegítem elő és még 15 percig sütöm, pirítom a felső, berácsozott felét.

5- Mikor megpirult és a levével meglocsolgattam, akkor ráreszelem a sajtot és visszateszem még 6-8 perce pirulni.

6- Mennyei köretként egy gerslisaláta, finoman sajtolt olajakkal, amit hamarosan külön receptben posztolok!

 

#SzarkaZsófi

Kövesd Zsófit a Facebook-on is, katt ide!