Győr+
2018.11.16. 16:34

Padlizsán sajtos dióbundában

A padlizsánt én nagyon fűszeresen szeretem vagy a hagyományos padlizsán kenőként. Ez most a fűszeres verzió nassolnivalóként vagy akár főételként is megállja a helyét.

A klasszikus panírt a szintén klasszikus vasárnapokon kívül már mellőzöm, inkább valami izgalmas hasonmását alkalmazom, ami sokszor még ízesebb, mint például ez az étel. A főcímben olvasható variáció ott dől el, hogy milyen vastagra szeletelem a padlizsánt, azaz, hogy tartalmasabb főételnek vagy nassolnivalónak szánom. Liszt helyett diót és reszelt keménysajtot használok, ami mindezt összefogja, az viszont maradt a tojás, de kókusztejjel is működik, hiszen van benne még egy csavar. Nem olajban, csupán olajjal kikent, sütőpapíros tepsieben sütöttem ki őket, így aztán jóval egészségesebb és egyszerűbb étellé alakult, ez az egyébként rántott padlizsánra hajazó recept. Minden olajos maggal kipróbálhatjuk, sőt többfélét is összekeverhetünk egyszerre, még zamatosabbá teszi. Egy dologra ügyeljünk, hogy ne sózzuk el, mert a sajtok bizony csalókák!

 

Bevásárló lista

• 20 dkg darált dió

• 10 dkg reszelt sajt

• 2 gerezd reszelt fokhagyma

• 2 ek tönkölyliszt (másfajta is megfelelő)

• fél kiskanál őrölt bors

• 1 nagy padlizsán

• 2 db tojás+csipet só bele

• 2 ek olaj

• Mártogatósnak: görög joghurt, lila hagyma

 

 

Elkészítés

1- A padlizsánt felszeleteljük, picit besózzuk mindkét oldalát, és állni hagyjuk min. 10 percig.

2- A tojást felverjük a fokhagymával, 1 ek olajjal és picit sózzuk. A darált diót összekeverjük a liszttel, borssal és a sajttal.

3- Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, átkenjük olajjal és erre fektetjük majd szépen sorba a bebundázott karikákat.

4- Először tojásba, majd a dióba forgatjuk és tepsiben 180 fokon 20 percig sütjük, amikor már barnul rajta a sajt, akkor válik ropogóssá.

Tipp: Fokhagymás, aprított lilahagymás görög joghurtba mártogatni mennyei!

 

#SzarkaZsófi

Kövesd Zsófit a Facebookon is!