Koronavírus

Bezárnak a sportlétesítmények is

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2020.03.12. 16:21

Csütörtök délután dr. Dézsi Csaba András Győr polgármestere tájékoztatót adott ki a győriek számára, amely a Győr+ Média oldalán is elérhető.

Tisztelt Győri Polgárok!

A Magyarország Kormánya által elrendelt veszélyhelyzetre, és a 41/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre tekintettel, az alábbiakról tájékoztatom Önöket.

EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK

A köznevelési intézmények továbbra is működnek. Bölcsődéket, óvodákat egyelőre nem zárunk be.

A győri háziorvosok a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya, és a tiszti főorvos szigorú utasításait követve végzik mindennapi munkájukat.

Az Operatív Törzs ajánlásának megfelelően, a győri óvodákban és a bölcsődékben is elmaradnak a március 15-i, illetve egyéb, a közeljövőben tartandó rendezvények. Ennek megfelelően, az intézmények a nyílt napokat, családi napokat sem tartják meg. A szükséges kézfertőtlenítők, takarítószerek minden intézményben rendelkezésre állnak.

A szociális intézményekben a tisztifőorvos látogatási tilalmat rendelt el, továbbá minden, a közeljövőre tervezett rendezvény elmarad, illetve elhalasztják. A Nemzeti Népegészségügyi Központ által küldött, a szociális és egészségügyi alapellátásban dolgozók részére készült eljárásrendről szóló tájékoztatót minden intézménybe eljuttattuk.

Az intézményvezetőkkel folyamatos kapcsolatban állunk és egyeztetünk, megbetegedéssel kapcsolatos jelzést nem kaptunk. Ahogy eddig, úgy a jövőben is a koronavírussal kapcsolatos ajánlásoknak és központi utasításoknak megfelelően fogunk eljárni.

KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK, RENDEZVÉNYEK

A Győri Nemzeti Színház közleményében leírta:
március 12., csütörtöktől határozatlan ideig minden előadás elmarad. A rendkívüli helyzetre való tekintettel az előadások pótlásáról és a jegyvisszaváltásról a későbbiekben tudunk részletes tájékoztatást adni. Az elmaradt bérletes előadásokkal kapcsolatban a veszélyhelyzet visszavonását követően tájékoztatjuk nézőinket, addig kérjük szíves türelmüket!
Aktuális információkért, kérjük, kövessék figyelemmel a Színház honlapját és hivatalos Facebook oldalát. (A Győri Nemzeti Színház hivatalos oldala ITT érhető el! )

A Győri Művészeti és Fesztiválközpont lemondta a Győri Tavaszi Fesztivál valamennyi rendezvényét. A jegyek a vásárlás helyszínén 2020. március 31-ig visszaválthatók. A tixa.hu-n keresztül vásárolt jegyek ára, automatikusan visszautalásra kerül.

A Győri Filharmonikus Zenekar saját rendezésű eseményei 2020. április 12-ig elmaradnak.

A Győri Balett a március 12-i Déryné bérletes előadást nem tudja pótolni, így a náluk vásárolt jegyeket a Győri Balett jegypénztárában március 31-ig visszaváltják; az online jegyek árát az Interticket Kft. utalja vissza. A bérlettel rendelkező nézők külön értesítést kapnak a Győri Nemzeti Színháztól.

Fotó: Facebook

A Vaskakas Bábszínház által a 2020 márciusára meghirdetett kamaratermi és Bartók termi előadások elmaradnak. Az előadásokra váltott jegyeket visszatérítik, a visszaváltás időpontjairól értesítést adnak ki. A március utáni előadások megtartásáról, a helyzet alakulásának függvényében adnak tájékoztatást. A márciusi külsős (nem a Vaskakas által szervezett) terembérleti előadásokat szintén törölték. Az ezekre az előadásokra megváltott jegyek kérdésében a külsős szervezőkkel felvették a kapcsolatot, az eredményről tájékoztatják az érintetteket.

A Rómer Ház rendezvényeit visszavonásáig elhalasztja és egy későbbi időpontban rendezik meg, továbbá dolgoznak rajta, hogy az elmaradt programoknak új időpontot találjanak. Az előre megvásárolt jegyek visszaváltásáról hamarosan tájékoztatást adnak.

A Generációk Művelődési Háza is több eseményét lemondta, további részletekről a facebook oldalukon számoltak be.

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér összes részlege március 13-tól határozatlan időre bezár. Nem vehetők igénybe a könyvtár szolgáltatásai, szünetel a kölcsönzés és a rendezvények is elmaradnak. Ebben az időszakban végzik el az előrehozott leltárt és felújítási munkálatokat az intézményben.

Illusztráció

Az egyes kulturális intézményeket érintő naprakész információkért kérem, hogy keressék fel az intézmények honlapját vagy facebook oldalát. A megadott elérhetőségeken a munkatársak állnak a tájékoztatást kérők rendelkezésére.

SPORTLÉTESÍTMÉNYEK

A városi sportlétesítmények (Olimpiai Sportpark, Aqua Sportközpont, Audi Aréna Győr, Magyar Vilmos Uszoda) bezárnak, kizárólag az élsportolók fogják használni, a szükséges korlátozások mellett. Az Olimpiai Sportparkban az esti lakossági futást a gyakorlópályán továbbra is biztosítják, az eddigi gyakorlat szerint. A sportlétesítményeket érintő intézkedések 2020. március 13-tól érvényesek.

TÖMEGKÖZLEKEDÉS

A helyi, autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatást a Volánbusz Zrt. látja el. A szolgáltató soron kívüli higiéniai intézkedéseket vezetett be utasai és munkavállalói védelmében. Az intézkedések keretében fokozottan takarítják az autóbusz-állomásokat és a járműveket, vírusölő szerrel mossák le a kapaszkodókat, kézfertőtlenítő szerrel látják el a munkahelyi mosdókat, tisztálkodó helyiségeket. (Bővebb információk IDE kattintva érhetők el! )

Illusztráció

A MÁV Zrt. a különböző vírusok és betegségek terjedése ellen általános gyakorlata szerint naponta többször végeztet tisztítást, amelynek során fertőtleníti a személykocsik ajtónyitóit, kilincseit és fogantyúit, valamint a mosdókat, WC-ket. A MÁV-START a tisztítást eddig is folyamatosan felügyelte, azonban ezt a műveletet minden egyes takarítás ellenőrzése során kiemelten kezeli, és szigorította a folyamatbeli ellenőrzéseket is. (Bővebb információk IDE kattintva érhetők el!)

HIVATALI ÜGYINTÉZÉS

Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala határozatlan ideig szünetelteti az ügyfélfogadást, egyúttal kéri ügyfeleit, hogy lehetőleg telefonon vagy elektronikus úton intézzék az ügyeiket. Kizárólag azokban az ügyekben megengedett az ügyfélfogadás, ahol jogszabály írja elő a személyes megjelenés szükségességét. Amennyiben a személyes jelenlét szükségessége kérdéses, kérem, hogy telefonon egyeztessenek az ügyintézővel.

Illusztráció

ESKÜVŐSZERVEZÉS

Tekintettel arra, hogy az esküvői ceremóniákon az intézményt adott napokon több száz vendég is felkeresheti, ami különösen az idős családtagok esetében jelenthet veszélyforrást.

Március 13. napjától az esküvőket kérjük a veszélyhelyzetet követő időpontra átfoglalni, vagy maximum 15 fő létszámban megtartani.

A veszélyhelyzet időtartama alatt a 15 főnél nagyobb létszámú esküvők megtartására nem tudunk lehetőséget biztosítani, kizárólag akkor, ha az anyakönyvvezető szabad térben vállalja az eseményt, és ennek feltételei biztosíthatók. Ez esetben előzetes egyeztetés szükséges.

MEGELŐZÉS, TEENDŐ FERTŐZÉSGYANÚ ESETÉN

A megelőzés jelenleg is leghatékonyabb módja a legismertebb magyar orvos, Semmelweis Ignác ajánlása, a kéz gyakori fertőtlenítése, az üdvözlés során a testi kontaktus kerülése.

Felhívom a győriek figyelmét, hogy a hivatkozott Kormányrendeletnek megfelelően az a magyar állampolgár, aki az elmúlt időszakban az Olasz Köztársaság, a Kínai Népköztársaság, a Koreai Köztársaság és az Iráni Iszlám Köztársaság területén tartózkodott, haladéktalanul jelezze háziorvosának ezt a tényt, és abban az esetben is maradjon otthon, ha tünetmentes.

Azok az emberek, akik influenzaszerű tüneteket észlelnek magukon, vagy lázas állapot alakul ki, semmiképpen se menjenek be a munkahelyükre, ne menjenek közösségbe, telefonon vegyék fel a kapcsolatot háziorvosukkal.

Az OMSZ tájékoztatója

Jelenleg nincs tudomásunk arról, hogy Győrben koronavírussal fertőzött beteg lenne, azonban fokozott óvatosságra intem a város lakóit, az oktatási és kulturális intézmények diákjait és dolgozóit. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a járványügyi helyzet alakulását, az illetékes hatóságokkal szoros együttműködésben, felelősséggel, az operatív törzs ajánlásainak figyelembevételével dolgozunk a vírus terjedésének megelőzése és a lakosság védelme érdekében.

Határozottan kérem a győrieket, hogy a szükségtelen pánikhangulat keltésétől tartózkodjanak. Az érintett hatóságok mindent megtesznek a kialakult helyzet megfelelő kezelése érdekében.

A korlátozások nem érintik az éttermek és bevásárlóközpontok nyitvatartását, a munkahelyek pedig saját hatáskörben döntenek az esetleges távmunkavégzés elrendeléséről.

Hiteles, naprakész információkért látogasson el a https://koronavirus.gov.hu/ weboldalra!

Tisztelettel,
Dr. Dézsi Csaba András
polgármester

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #koronavírus | #közélet |