Az ifjú forradalmár reggelire már gulyást főzetett
Ódát írt a borhoz, túrós csuszáról álmodozott, és olykor ő állapította meg az étlapot is! S nem mellesleg, Petőfinek, a szabadságharc szikár szónokának kedvence lett a világszerte leginkább ismert magyar étel is.
Petőfi Sándor leginkább a hasonló gondolkodásúak, barátok, írók társaságában szeretett vendéglőben étkezni, majd olykor ott maradt alkotni is. Bort ritkán ivott, sőt, némely lejegyzések szerint nem is szerette. Ami csak még inkább növeli nagyságát, ha A borhoz című versére gondolunk, emberfeletti zsenialitás kellett ahhoz, hogy ilyen dicshimnuszt írjon arról, amit még csak nem is szeret!
A költő következő mondatát sokáig emlegették: „Ha kritikusok nem volnának a világon, legjobban utálnám a tejfölös tormamártást, de így azoké az elsőség, s csak második helyet foglal a tejfölös torma.”
Ételeit az egyszerű, természetes, házias konyhák készítményeiből válogatta: pecsenye, aludttej, túrós csusza, de mindenek felett, a gulyáshús! Igen, 1880-tól hívjuk „gulyáslevesnek”, előtte gulyás, korábban pedig gulyáshús volt a ma már hungarikumnak számító étel neve. Minden bizonnyal nagyjaink gulyás imádata is közrejátszott abban, hogy világszerte főzik, árulják, mi több koppintják is. Az étlapon izgalmas variációkat olvashatunk, úgy mint gulasch suppe, fiakergulasch, maďarský guláš és hasonlók, de, hogy mi kerül a tányérunkra a rendelést követően, azt jobb ha olykor nem firtatjuk. Valójában nincs is tradicionális gulyásleves recept, de még csak gulyáshús recept sem. Mindenki úgy főzi, ahogy éppen tanulta, ami a szája íze szerint kedves, és leginkább azzal ízesíti, amit otthon, a kamrában talált.
A recept pontosan így is íródott: a pásztoroktól ered, akik azt tették a pörkölt alapú levesbe, amit éppen vittek magukkal a mezőre. Valójában ételeink többségét a szükség és a politika tette nemzeti étellé, hiszen arra azért ügyeltek, hogy bármi nemű változás is legyen az országban, a magyar konyha fennmaradjon! A gulyásleves először az egyszerű ember – aki akkor még pörköltnek hívta –, majd a nemesek asztalára került, fajtáját, módját pedig már akkor sem lehetett számon tartani. Amiben többnyire megegyeztek, a zsír, a hagyma és a pirospaprika volt – ez a három alapanyag nem hiányozhatott egyik levesből sem. Később érkezett a bors, a fehérbor, a zöldségek és még több fűszer. Gyakran olvashatunk igazán érdekes verziókat is, sok paradicsommal, füstölt hússal, de a paprikás ételek egyik legfőbb tulajdonsága az, hogy variálhatóak és hatalmas teret adnak a kreativitásnak. Mindezek ellenére rengetek kritika, támadás és vita öleli körül a recepteket szakavatott és önjelölt kritikusoktól. Végezetül minden szakács megtalálja a saját verzióját, amit féltve őriz, de fejlődni és alkotni a gasztronómiában elengedhetetlen! Lássuk be, tradicionális gulyásleves nincsen, a gulyás maga a tradíció!
Gulyáshús recept (1820-1880 között)
Hozzávalók
• 1 kg marha felsál
• 2 evőkanál zsír
• 1 nagy fej vöröshagyma
• 1 kávéskanál őrölt pirospaprika
• 3 liter forró víz
• ½ kg burgonya
Elkészítés
Egy kiló felsár-szélt jó nagy falatokba vágunk, egy tojásnyi zsírt lábasba teszünk és a felvágott hust beletesszük sóval, egy nagy fej apróra vágott vereshagymával és kávéskanál paprikával. Fél óráig fedő alatt pároljuk, akkor öntsük reá a három liter forró vizet és főzzük másfél óráig, ha a hus puha lesz, tegyünk hozzá még egy tányér nyersen megtisztított felnégyelt burgonyát. Amikor az is megfőtt, fel lehet tálalni.
Felhasznált irodalom
Barta László: Gasztronómiai előadások
Csíki Sándor: A foodamp;and wine gasztroszakírásai
Zilahy Ágnes: Valódi magyar szakácskönyv, második kiadás